Siófoki nyaralójában lett rosszul, majd néhány nap után egy másik intézménybe szállították át a 100 éves Bálint gazdát, aki végül tüdőgyulladásban halt meg.

Vasárnap este aludt el örökre Bálint gazda. Az ország kedvenc kertésze halála előtt egy héttel lett rosszul. „A múlt héten utaztunk Siófokra, a nyaralóba, ahogy odaértünk, Gyurka rosszul lett. Azonnal a helyi kórházba vittük, néhány nap után pedig másik intézménybe szállították.

Reméltük, a héten már hazajöhet, a vitalizáló kezelés, a gyógyszerek segítenek, de sajnos nem így lett, tüdőgyulladást kapott. A család még el tudott búcsúzni tőle, majd csendesen elaludt.” – mondta a Blikknek a felesége.

Furcsa egybeesés, hogy kedden a koronavirus.gov.hu nyilvánosságra hozott adatai szerint elhunyt egy 100 éves férfi. Mivel Bálint gazda vasárnap este halt meg, így elképzelhető, hogy még nem a hétfői, hanem csak a másnapi adatokba került be a halála.

Bár senki nem erősítette meg eddig, hogy a 100 éves beteg Bálint gazda lehetett, minden esetre minden jel arra utal, hogy a kertész koronavírusban halhatott meg.

Kiemelt kép: Bálint György – Forrás: Facebook/Bálint gazda