Meghalt 12 krónikus beteg, akik egy 41 éves férfi kivételével mind idősek voltak, és 60-nal, 2443-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, közben újabb egészségügyi szállítmány érkezett a Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Kínából egy szállítógép 2 millió 600 ezer maszkot, 10 ezer komplett védőruhát és 21 lélegeztető gépet hozott Budapestre, ezzel több mint 30 millió maszk érkezett már az országba.

„Hosszú távú védekezésre kell készülnünk, ezért biztosra kell mennünk az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök tekintetében” – hangsúlyozta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Újabb halálesetek

Meghalt 12 krónikus beteg, akik – egy 41 éves férfi kivételével – mind idősek voltak, és 60-nal, 2443-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 262-re emelkedett. 458-en gyógyultan távoztak a kórházból.

899 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.

A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.
A kormányzati oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1247 ember) és Pest megyében (339) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (246), Győr-Moson-Sopron megye (74), Csongrád megye (63), és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (59). Békés megyében van a legkevesebb fertőzött (13) Magyarországon.

MTI/BPK – Kiemelt kép: Lélegeztetőgép – Forrás: MTI