Egy öthónapos csecsemőt köröz a rendőrség. Szabó Kittiről lemondott az édesanyja, ezutén került nevelőszülőkhöz. Egy külföldi házaspár akarta örökbefogadni, akik meg is indították az eljárást, majd elmentek az Ócsán tartózkodó kislányért és elvitték onnan. Azóta senki nem tud semmit róluk, a gyámhatóság hibázhatott az ügyben. 

Lemondott róla az édesanyja

Szabó Kitti tavaly augusztusban született. A kislány vérszerinti édesanyja lemondott róla, ezután a csecsemő nevelőszülőkhöz, Ócsára került. A gyermeket egy külföldi házaspár, brit férj és afgán anya akarta örökbefogadni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyámügyi eljárás

Mindeközben elkezdődött a gyámügyi eljárás. A hivatal kiállította az örökbefogadáshoz szükséges iratokat. A házaspár karácsony előtt megjelent az ócsai nevelőszülőknél, kikérték a gyereket a nevelőszülőktől, akik oda is adták nekik. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Körözik a kislányt

Ezt követően a külföldi pár, a gyerekkel együtt, ismeretlen helyre távozott, azóta semmit nem lehet tudni róluk. A Dabasi Rendőrkapitányság most körözi az öthónapos kislányt. 

Eljárási hiba

Az örökbefogadáshoz szükséges határozat meghozatalakor a gyámhivatal eljárási hibát követett el. A gyermek átadásához szükséges hivatalos eljárás valójában nem is zárult le. A titkos örökbefogadók meghallgatása ugyanis még meg sem történt az eljárásban – írja a Magyar Nemzet.

A gyámhivatal tett feljelentést

Ez azt jelenti, hogy a külföldi pár szabályellenesen vette magához a csecsemőt és vitte magával. A lap úgy tudja, a Fővárosi Kormányhivatal gyámhivatala a BRFK V. kerületi rendőrkapitányságán tette meg a csecsemő eltűnéséről a bejelentést, amit onnan tettek át a Dabasi Rendőrkapitányságra, mivel a csecsemő utoljára egy ócsai hivatásos nevelőszülőnél volt elhelyezve, onnan vitte el aztán a külföldi házaspár. 

A külföldi házaspárt nem körözik

A brit–afgán pár ellen azonban még nem adtak ki körözést, és a gyermeket átadó kijelölt gyám ellen sem indult semmilyen eljárás.

Hosszú a várólista

Kitti már a második, örökbefogadott gyermeke lett volna a külföldi párosnak. Az, hogy hogyan kerültek az örökbefogadók listájának az elejére, további kérdéseket vet fel, hiszen körülbelül hatszáz, gyermektelen, házaspár vár jelenleg is arra, hogy örökbe fogadhasson egy 3 évnél fiatalabb gyermeket. 

Nem nyilatkoznak a hatóságok

Az ügyben sem a rendőrség, sem a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat nem nyilatkozik.  Magyarországon az örökbefogadás intézményét szigorú törvényi szabályozás rendszerezi, számos feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy a jelentkezők családjukba fogadhassanak egy gyermeket. 

Alkalmassági vizsgálatok

A házaspárok alkalmasságát a lakhely szerint illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat állapítja meg: egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálat, környezettanulmány vár azokra, akik adoptálni szeretnének egy gyermeket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció