A kormánypárti politikus egyébként egy ajándékozási szerződés szerint harmadik legnagyobb francia bank 24 százalékát kapta volna meg, amelyről az örökösnő állította, 99 százalékos tulajdonában áll. Ezt a fideszes politikus „köszönettel elfogadta”.

A fideszes képviselő ellen döntöttek

Nem jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt állította: csalásért el volt ítélve – tudta meg a Blikk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Milliós sérelemdíjat kell fizetnie

A lap emlékeztet, hogy a nagy összegű csalással vádolt asszony keresetet nyújtott be, amelyben azt kérte, a kormánypárti politikus kérjen tőle bocsánatot és fizessen neki 2,5 millió forint sérelemdíjat. A Debreceni Törvényszék kedden, első fokon P. Máriának adott igazat.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Bocsánatkérést is szeretnének

„Okirattal igazoltuk, hogy Mária soha sem volt csalásért elítélve, ezért kértük a törvényszéktől, állapítsa meg, Kósa úr megsértette védencem jó hírnevéhez és becsületéhez fűződő jogait. Fellebbezni fogunk, mert álláspontunk szerint ha egy közjogi méltóság ország-világ és a sajtó előtt tesz ilyen kijelentéseket, az okot ad arra, hogy sérelemdíjat fizessen, továbbá bocsánatot is kérjen” – nyilatkozta a nő ügyvédje, Helmeczy László.

Mesés örökséggel hitegetett

Az ügy előzménye, hogy az asszony többeknek azt állította, 1300 milliárd forintot örökölt Németországban elhunyt édesapjától, ám a pénzhez nem tud hozzájutni. Itt jött képbe a befolyásos kormánypárti képviselő is, aki a vádlott szerint maga ajánlotta fel, segít megszerezni a vagyont.

Egy francia bank negyedét is felajánlotta

Kósa Lajos egyébként egy ajándékozási szerződés szerint harmadik legnagyobb francia bank 24 százalékát kapta volna meg, amelyről az örökösnő állította, 99 százalékos tulajdonában áll. Ezt a fideszes politikus „köszönettel elfogadta”.

Semmi rendkívülit nem látott benne

Valami elképesztő oknál fogva még sem fogott gyanút, amivel európa leggazdagabb emberei közé tartozhatott volna. A CIC jóval nagyobb bármelyik magyar banknál, több mint 5,1 millió ügyféllel rendelkezik, 35 országban van jelen, és csupán Franciaországban 2000 bankfiókja van. A mérleg szerinti vagyona pedig 313 milliárd euró, azaz 119 ezer milliárd forint.

Ő lett volna ezzel a leggazdagabb magyar

Persze nagy kérdés, hogy milyen gazdag lehetett volna Kósa Lajos, ha mindez megvalósul. Nos, már csak az osztalékból a leggazdagabb magyar címig ugorhatott volna: 2018-ban például 187 522.048 euró osztalék üthette volna Kósa markát az ajándékozási szerződésben szereplő részesedéséért, ami 67,5 milliárd forint. 2019-ben is közel ennyi osztalékot fizettek a bank pénzügyi jelentése szerint.

Ezt mondta Kósa Lajos a vallomásában

Kósát egy svájci repülőcéggel is megajándékozta Sz. Gáborné, egész pontosan öt éven keresztül az az osztalékjövedelem öt százalékát ajánlotta fel a politikusnak. “A két ajándékozási szerződés megkötésének körülményeire nem emlékszem. Sz. Gábornéval kapcsolatban mindvégig az volt a magatartásom, hogy tőle semmit nem fogadok el, sem pénzt, sem ajándékot, sem egyebet” – mondta Kósa Lajos a rendőrségi vallomásában.

A családtagok is kaptak volna

A csengeri örökösnő egyébként a politikus családtagjait is meg akarta ajándékozni: Sz. Gáborné közjegyző előtt nyilatkozott, hogy 2,6 millió eurót (930 millió forint) utal a politikus feleségének, illetve ugyanennyit az édesanyjának a bankszámlájára.

Felesége közjegyző előtt utasította vissza

Kósa Lajos felesége közjegyző előtt utasította vissza a valójában nem is létező ajándékokat, a politikus édesanyja pedig azt mondja, hogy ő sosem írt alá ilyen szerződést, szerinte aláhamisították az aláírását. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk forrása a Facebook.)