Megható bejegyzést osztott meg közösségi oldalán a népszerű felevíziós műsorvezető, Jakupcsek Gabriella, aki fájó szívvel búcsúzott édesanyjától Anyák napján. A műsorvezető édesanyja néhány hete halt meg.

Megrázta édesanyja halála

A műsorvezető sejtette ugyan, hogy kilencvenéves édesanyja hamarosan távozik, halála azonban érthető módon nagyon megrázta. „Anyák napja… Abból is a legnehezebb. Féltem ettől a naptól, miközben tudtam, hogy hamarosan eljön, és szembesülnöm kell a szomorú ténnyel, hogy nem vagy már nekem” – kezdte bejegyzését a népszerű műsorvezető. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Búcsúzom tőled”

„Ma utoljára köszöntelek, pontosabban búcsúzom tőled, Anya. Tudtam, hogy közel a nap, és el fogsz menni, ésszel felfogtam, de a lelkem nem engedelmeskedik még… Alig telt el pár hét… Mondják, majd beletörődik a szív is” – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vágyódni és küzdeni

„Köszönöm a szabadságot, amit kaptam tőled, a biztonságos szeretet, amit adtál. Köszönöm a humorodat, amivel megtanítottad kíváncsian szemlélni a világot. Köszönöm, hogy nem kényeztettél el vagyonnal, de megtanítottál kíváncsinak lenni a világra, vágyódni és küzdeni azért, amit el szeretnék érni újra és újra” – fogalmazott Jakupcsek Gabriella, aki azt is elárulta, végig édesanyja mellett volt az utolsó időkben.

„Megőrizlek történeteinkben”

„Köszönöm, hogy veled lehettem az utolsó nehéz időszakodban, hogy elkísérhettelek az utolsó utadra… Elmentél… Nem tudlak már megölelni soha többé… De megőrizlek a történeteinkben, a humoros kifejezéseid pedig mindig meg fognak minket nevettetni, ahányszor csak emlegetni fogjuk, mert ígérem, sokat fogunk emlegetni; így maradsz meg nekünk” – emlékezett vissza.

A legnehezebb Anyák napja

„Szép volt veled az élet, köszönöm. Búcsúzom, tudom megérted… De tudod, jönnek a gyerekek hozzám köszönteni, mert ma van Anyák napja – abból is a legnehezebb…” – zárta sorait a műsorvezető.

Sztárok anyák napi posztjai

Május első vasárnapján sztárok posztjainak tömkelegei lepték el a közösségi oldalakat, hogy bemutassák ők hogyan ünneplik az anyák napját családjuk társaságában. Vannak azonban, akik már édesanyjuk nélkül élik meg ezt a napot. 

Az édesanyák pótolhatatlanok

A remek magyar színész, Csonka András egy szívbe markoló bejegyzést tett közzé arról, hogy az édesanyák valóban pótolhatatlanok.

 „Hazugság”

„Hazugság, hogy az idő majd begyógyít. Nincs olyan ölelés és simogatás, nincs olyan vígasztalás és bíztatás, nincs olyan drukkolás és büszkeség, nincs “Bandikámneszórakozz” zsörtölődés és szokásos esti telefonos félóra” – írta a művész.

Mit nem adna érte

„Mit oda nem adnék, ha még egyszer érezhetném ezt az érintést?! Köszönöm, hogy voltál nekem, köszönöm, hogy vagy nekem ANYU!!!” – tette hozzá – Instagram bejegyzésében a színész. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Jakupcsek Gabriella. Fotó: archív.