Szombaton 23. alkalommal rendezték meg a Kötcsei Pikniket. Ez az a zártkörű esemény, ahová a Fidesz holdudvara kap meghívást és Orbán Viktor itt jelöli ki a következő időszak politikai irányvonalát. A kormányfő egy hónapnyi szabadsága után Kötcsén állt a sajtó elé és válaszolt az újságírók kérdésére.
23. találkozó
A Balaton déli partjához közeli településen, a Dobozy-kúriában gyülekezet szombaton a Fideszhez közeli értelmiség, illetve a kormánypárti politikusokat. Idén is utoljára Orbán Viktor érkezett meg a helyszínre. Az újságírókat előzetesen Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke értesítette arról, hogy idén nem Orbán Balázs, politikai igazgató, hanem maga Orbán Viktor válaszol a kérdésekre. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Egészségügy
Az egészségügy állapotával kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy nyolcezer orvossal többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben. „Megemeltük a béreket. A klimatizált helyiségeknek a száma minden évben nő. Tehát minden évben megyünk előre az egészségügyben is. Természetesen nem értünk a munka végére” – mondta.
Tudják, mi a helyzet
Újságírói kérdésre, miszerint járt-e a Péterffyben, a kormányfő azt mondta, hogy “ott nem. De ha valahol valamit tudnak az ország állapotáról, az a kormány. Az egészségügyi államtitkár egy volt kórházigazgató. Őt akarják kioktatni? El akarják magyarázni neki, mi a helyzet?” – tette fel az újságíróknak a költői kérdést Orbán Viktor.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bese Gergő ügye
Tegnap derült ki, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános több férfival létesített intim kapcsolatot, valamint melegorgiákra járt. Erről több videofelvétel is felkerült az internetre. Bese Gergő volt az, aki felszentelte Orbán Viktor irodáját. Erről az ügyről is kérdezték a miniszterelnököt.
Az egyházra tartozik az ügy
A kormányfő azt mondta, hogy „az egyházi személyek ügyei az egyházakhoz tartoznak”. „Én is bízok a saját egyházi közösségem vezetőjében. Bár én kálvinista vagyok, de én bízok a katolikus egyházi vezetőben is, hogy az ilyen helyzeteket meg tudják oldani”.
Magyar Péter
A Magyar Péter vezette Tisza Párt június 9-i eredményét úgy kommentálta: „Volt egy választás, kaptak egy elég jelentős bizalmat. Sok sikert kívánok!” Arra a kérdésre, hogy szeptember 18-án fog-e vitázni Magyar Péterrel az Európai Parlamentben, azt válaszolta, eleget fog tenni a soros elnökségből fakadó kötelezettségeinek. „Állok az Európai Parlament minden képviselőjének a rendelkezésére” – mondta. Miután végzett a kérdésekkel és bement, a zene ismét hangosan kezdett el szólni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Orbán Viktor Kötcsén – Forrás: Facebook/Orbán Viktor