Február 18-án és 19-én a fővárosban jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani delegációk érkezése miatt. A lezárások a város több pontját érintik, így érdemes előre tervezni az utazásokat. A Liszt Ferenc repülőtér környékén, valamint az M4-es autóút, M0-s autóút, M3-as autópálya és az Andrássy út mentén is forgalomkorlátozásokra kell számítani. A BKK számos járata is érintett lesz, így a közlekedőknek hosszabb utazási idővel kell számolniuk – írja közleményében a BKK.

Forgalomkorlátozások a reggeli csúcsban

A BRFK tájékoztatása alapján február 18-án, kedden egész nap, illetve 19-én, szerdán délelőtt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt. Lezárások várhatók mindkét napon reggel 8:30 és 9:30 között a Liszt Ferenc repülőtér környékén és az M4-es autóút–M0-s autóút–M3-as autópálya–Kós Károly sétány–Andrássy út útvonalon, kedden délelőtt a Hősök tere környékén, valamint a nap folyamán több alkalommal a belvárosban és a Budai Várban, továbbá szerdán reggel a Dohány utcai zsinagóga környékén.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

BKK járatai 

A korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. A BKK az M2-es, az M3-as és az M4-es metrók igénybevételét ajánlja. A BKK kéri, hogy akinek a repülőgépe kedden vagy szerdán 8:30-9:30 közötti időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról. A közúti lezárásokról részletes információk a police.hu weboldalon találhatók.

Hirdetés

 

 

 

Reptér környéke 

Február 18-án, kedden és február 19-én, szerdán 8:30 és 9:30 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető utat 30-40 percre lezárják, ezért ebben az időszakban a repülőtérre közlekedő buszjáratok, a 100E és a 200E sem tudják megközelíteni a repteret. A BKK kéri, hogy akinek a repülőgépe ebben az időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról. Várhatóan 8:30 és 9:30 között az M4-es autóút–M0-s autóút–M3-as autópálya–Kós Károly sétány útvonalon előreláthatóan 10-15 perces szakaszos és időszakos lezárások várhatók.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hősök tere

Várhatóan 9:40 és 10:30 között a Hősök terénél ünnepélyes fogadás és koszorúzás miatt lezárják a Dózsa György utat és az Andrássy utat. A BKK-járatok közlekedése az alábbiak szerint módosul:

  • az M1-es metró nem áll meg a Hősök terénél várhatóan 9:30 és 10:30 között.
  • a 20E autóbuszok módosított útvonalon közlekednek, a Hősök tere megállóhelyet nem érintik;
  • a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok, illetve a 79-es trolibusz a Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út útvonalon közlekednek, ideiglenesen a 70-es trolibusz Dvořák sétány, Olof Palme sétány, illetve a 72-es trolibusz Ciklámen utca és Állatkert közötti megállóiban állnak meg;
  • a 75-ös és a 75A trolibuszok módosított útvonalon, a Hermina úton át közlekednek, a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor előtt, illetve a 72-es trolibusz Vakok Intézete és állatkert közötti megállóiban állnak meg;
  • a 105-ös és 210-es autóbuszok a Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon terelve közlekednek, ideiglenesen a 72-es trolibusz Szent István bazilika és Bajza utca közötti megállóiban állnak meg

Szakaszos lezárások

Várhatóan 10:30 és 11 óra között 10-15 perces szakaszos és időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–József Attila utca–Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér–Lánchíd utca–Apród utca–Attila út–Palota út–Dísz tér vonalán. Napközben 13:30, 18 óra és 21 óra körül a Budai Vár–Palota út–Krisztina körút/Attila út–Apród utca–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–József Attila utca útvonalon több alkalommal 10-15 perces forgalomkorlátozások lehetnek.

Február 19-i lezárások

7:00 és 8:30 között a Wesselényi utca és a Dohány utca forgalomkorlátozása miatt a 74-es trolibuszok csak az Erzsébet körútig közlekednek. Várhatóan 8:30 és 9:30 között 10-15 perces szakaszos és időszakos lezárásokra kell számítani a Rákóczi út–Károly körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út–Kós Károly sétány–M3-as autópálya kivezető szakasza–M0-s autóút–M4-es autóút útvonalon. Előzetesen a közúti lezárásokról részletes információk a police.hu weboldalon találhatók. A valós idejű közlekedési változások folyamatosan frissülnek a közösségi közlekedéssel kapcsolatosan a BKK Info oldalon, a közúti információk pedig a BKK Info – Közút oldalon is olvashatók.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció