A Tisza Párt 140 mandátummal nyerte meg múlt vasárnap az országgyűlési választásokat. A Fidesz mindössze 53, míg a Mi Hazánk 6 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe. Pénteken a fideszes szimpatizánsok a Vértanúk terén tartott egy rendezvényt, ahol Nagy Feró azt mondta, április 12-én gyűlöletszavazás történt.
Kérjenek bocsánatot Orbán Viktortól
Nagy Feró szerint április 12-én “a demokrácia győzött, amire annyira hivatkoznak általában a baloldalon. Az most működött, tehát nem véletlenül volt az, hogy Nyugat-Európában azt mondták, azok, akik eddig azt mondták, hogy Orbán egy antidemokratikus államot épít, azok menjenek és kérjenek bocsánatot. Ezek soha nem fognak semmiért” – mondta a zenész a Gulyáságyú Médiának. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
“Gyűlöletszavazás” történt
“Most ha jól belegondolok, közöttünk a legokosabb az Orbán. Szerintem. Hogy nem látta előre, ami jött… Mi nem láttuk előre, maradjunk ebben. Hogy elképzelhető egy olyan választói akarat, amelyik azt mondja, hogy mindegy, hogy ki, csak Orbán ne… hiába mondtam neki, hogy te hülye vagy? Legalább mondjál valami jót arról, aki… Mindegy, hogy mi” – mondta Nagy Feró, aki szerint gyűlöletszavazás történt múlt vasárnap. Az énekest arról is kérdezték, szerinte maradjon-e Orbán Viktor a Fidesz vezetője, vagy teljesen új csapatra kell váltania a pártnak.
Orbán visszavonulása
Nagy Feró szerint Orbán Viktor visszavonulását a “főnökre kell bízni. Én úgy gondolom, hogy a Viktor nagyon kell nekünk. Ki kell találni azt, hogy az emberek megértsék. De lehet, hogy ez a négy év, ami most következik, ez kevés az embereknek, hogy megértsék, hogy nemcsak ők tévedhetnek, hanem én is. Szerintem maradjon minden a helyén, ahogy van”.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nehéz időszak következik
A Beatrice frontembere nem találja, hogy miben is hibázott a Fidesz. Ennek ellenére nagyon szomorú, szerinte most egy gazdaságilag nehéz időszak következik. “Most kíváncsi vagyok, hogy ők hogy oldják ezt meg, iszonyú nagy szakemberhiánnyal. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Kiemelt kép: Nagy Feró

