A következő 24 óra döntő jelentőségű lesz Ukrajna számára – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnöknek Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. 5 kilométeres orosz katonai menetoszlop tart Kijev felé – derül ki a Maxar műholdas felvételeiből, közben Fehéroroszország is támadja Ukrajnát, ejtőernyősöket vezényeltek Kijevhez.

5 km-es katonai menetoszlop

Döbbenetes, de 5 kilométeres orosz katonai menetoszlop tart Kijev felé. Ez látszik a Maxar műholdas felvételeiből, melyet a Reuters szemlézett. A menetoszlop tankokból, páncélozott harcjárművekből, önjáró lövegekből és logisztikai járművekből áll. A képek a cikkünk alján láthatók. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hajnalban beszéltek

A képek elkészülte óta a harcjárművek már megérkeztek Kijevhez, vélhetően erre mondta hétfő hajnali háromkor Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, hogy a következő 24 óra döntő jelentőségű lesz Ukrajna számára.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bátor ukránok

A londoni Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson és Zelenszkij hajnalban újabb telefonbeszélgetést tartott, és a brit kormányfő elismerően szólt az ukrán nép által az orosz invázió óta tanúsított bátorságról és hősies ellenállásról.

Védelmi támogatás

Johnson biztosította az ukrán elnököt: London mindent megtesz annak érdekében, hogy a Nagy-Britannia és szövetségesei által küldött védelmi támogatás eljusson Ukrajnába. A brit miniszterelnök és az ukrán államfő az orosz invázió kezdete óta minden nap beszélt egymással telefonon, és a hétfő hajnali beszélgetés során megállapodtak abban, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradnak.

Fehéroroszország is támadja Ukrajnát

A Kyiv Independent jelentése szerint már ma reggel fehérorosz ejtőernyősöket vezényelhetnek Ukrajnába – számolt be a brit Sky News. A Kyiv Independent azt állítja, hogy több forrásból is úgy tudja, a döntés már megszületett, és nagy valószínűséggel már február 28-án, helyi idő szerint reggel 5 órakor felszáll az első Il-76-os szállító repülőgép, amely fehérorosz ejtőernyősöket szállít, hogy Ukrajna ellen bevethessék őket.

Háborúellenes kampány

A fehérorosz fegyveres erőkben a helyi média szerint közel 45 ezer katona szolgál, és úgy gondolják, hogy az Ukrajnába telepítetteket Kijev vagy Zsitomír területére küldhetik. A fehérorosz ellenzéki média háborúellenes kampányt indított, többek között Valerij Szahasik volt magas rangú fehérorosz légierőparancsnok videóját is közzétette. Szahasik arra szólított fel minden fehérorosz ejtőernyőst, hogy ne engedelmeskedjenek olyan törvénytelen parancsnak, amely egy baráti nemzet elleni háborúba taszítaná őket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Korlátozzák Putyin oligarcháit

Közben az éjszaka az EU külügyminiszterei olyan korlátozó intézkedéseket hagytak jóvá, amelyek bénító hatással lesznek az orosz pénzügyi piacokra. Ebbe beletartozik a jelentősebb orosz bankok kizárása a SWIFT bankközi kommunikációs rendszerből és az orosz központi banktartalékok mintegy felének befagyasztása. A szankciós listára orosz oligarchák, továbbá a putyini rendszer támogatásában kulcsszerepet játszó politikai szereplők is felkerülnek.

Fegyvervásárlás

Bejelentették azt is, hogy az EU 450 millió eurót különít el fegyvervásárlásra, valamint 50 millió eurót üzemanyagra és védőfelszerelésekre. Mint mondta, az Ukrajnába történő fegyverszállításról is megegyeztek, a logisztikai csomópontot Lengyelország fogja biztosítani. Az EU harci repülőgépeket is biztosít a védekezéshez.

Putyin rátette a kezét az atomkulcsra

Putyin vasárnap bejelentette, hogy Oroszország készültségbe helyezi elrettentő nukleáris erőit, Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője erre közölte: ez egy példa arra, ahogyan Moszkva “fenyegetéseket gyárt”, amelyekkel megpróbálja igazolni az agressziót. “Többször láttuk már ezt Putyintól. Oroszországot nem fenyegeti sem a NATO, sem pedig Ukrajna” – tette hozzá a szóvivő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt vannak az 5 km-es menetoszlopról készült műholdképek

Ez pedig egy hétfő hajnalban készült kép Ukrajnában, azt írták a képhez, hogy az orosz invázió folytatódik

Kiemelt kép forrása: Twitter