Pár nappal férje halála után találták meg az eltűntként keresett miskolci családanya, K. Erika holttestét. Az asszonyra a Molnár-sziklánál bukkantak rá, ahol már többen is végeztek magukkal.

Százak keresték

Április 26-a óta emberek százai keresték minden erejükkel azt a miskolci családanyát, akinek rejtélyes körülmények között veszett nyoma egy hete, szerdán. A 69 éves K. Erika ugyanis a teljesen átlagosnak tűnő napon fodrászhoz indult el otthonról, azonban ezután nyomtalanul eltűnt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Hazatért a fia külföldről

Fia, Bálint és férje, József természetesen azonnal megtették a szükséges lépéseket, és rögvest jelentették Erika eltűnését a rendőrségen, az egyébként külföldön dolgozó Bálint pedig hazaétért. A férfi még az interneten is közzétett egy posztot, amiben jelezte, anyukája a gyógyszere nélkül indult el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Eltűnt az anyukám”

„Eltűnt az anyukám. 8 órája ment el otthonról. Szépen kérem az összes ismerősöm, aki ismeri és esetleg látta valahol a mai nap folyamán, jelezze nekem vagy Apukámnak! Fontos, hogy minél hamarabb megtalálják, mert vérnyomáscsökkentő gyógyszert kell szednie” – írta Bálint a Facebookon.

Édesapja végzett magával

Április 30-án azonban szörnyű csapás érte az édesanyját kutató Bálintot: vasárnap ugyanis édesapja, József otthonukban végzett magával. A férfi állítólag felakasztotta magát otthonukban, a családi házat aznap ezért rendőrök tucatja lepte el.

Drón bukkant rá

Bálint azonban még ekkor sem adta fel a reményt, hogy édesanyját épségben megtalálja, így a keresőcsapatokkal és a rendőrséggel együttműködve szakadatlanul keresték az asszonyt. Május 2-án azonban egy drón holttestet fedezett fel a miskolci Molnár-szikla aljánál, hamarosan pedig kiderült, hogy Erika holttestére bukkantak rá. 

A szikla aljánál találták meg

A Bors úgy tudja: a helyszínre érkező barlangi mentők a szikla aljánál találták meg az asszony holttestét, amit a köve alól kellett kiszabadítani.

Baleset vagy öngyilkosság

Azt jelen pillanatban nem tudni, hogyan is vesztette életét Erika, azonban az elsődleges információk szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, így az asszonyt vagy szörnyű baleset érte, vagy pedig önkezével vetett véget életének.

Példás kapcsolatban éltek  

Az ismerősök szerint Erika és József példás kapcsolatban éltek, tisztelték és szerették egymást, ahogyan tisztességgel nevelték fel már felnőtt gyermeküket is. „Szerették és tisztelték egymást, abban biztosak vagyunk. A szívünk szakad meg a történtek után, sem Erika, sem József, sem pedig Bálint nem érdemeltek ekkora fájdalmat” – mondta a család egyik ismerőse, aki ezért azt gyanítja, hogy József azért vethetett véget életének, mert képtelen volt felesége nélkül élni.

Öngyilkosok helye

Azt ők sem tudják, Erika hogyan vesztette életét. A Molnár-sziklát azonban sokan ismerik: több ember is végzett magával itt a korábbiakban. A helyszín is baljóslatú, ugyanis egy öngyilkos molnárlegény után kapta a nevét, aki innen vetette le magát, a tetején pedig egy kereszt található. Az ismerősök azonban nem akarnak találgatni, ők külső szemlélőként úgy látták, hogy asszony boldog. 

Boldognak tűnt

„Külsőleg úgy tűnt, hogy nem gyötrik gondok. De azt, mi történik egy ember lelkében, nem láthatjuk. Csak azt tehetjük már, hogy sok erőt kívánunk Bálintnak, és reméljük, hogy Erika és Józsi már újra együtt vannak valahol, ahogyan azt egész életükben is tették” – tette hozzá az ismerős. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Kiemelt kép: a végzetes hely, a Molnár-szikla. Fotó: sportelet.hu