Közel három év telt el a tragikus baleset óta, melyben L.L. Junior és volt felesége, Hopp Csilla elvesztették a kisebbik gyermeküket, Dávidkát. Az ügyben korábban vádat akartak emelni az édesanya ellen, ám ezt az eljárást megszüntették, végül pedig Csilla barátnője, P. Carmen került a vádlottak padjára, akinek június 21-én meg is kellett jelennie a Fővárosi Törvényszéken.

Hopp Csilla barátnője ellen emeltek vádat

Az ügyészség ugyanis úgy gondolja, hogy Carmen oda nem figyelése eredményezte azt, hogy 2019 augusztusban a kisfiú kiszaladt az útra, ahol aztán egy szabályosan közlekedő autós halálra gázolta. Hopp Csilla barátnője volt ugyanis a kisfiú mellett a járdaszigeten, amikor Dávidka átrohant az úton. Bár az ügyben sokáig gyanúsított volt az édesanya, végül vele szemben megszüntették az eljárás, a hatóság szerint Carmen volt az, aki hibázott, azt mondják, neki kellett volna vigyáznia a gyermekre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem ismerte el a bűnösségét

Carmen ellen még az év elején emeltek vádat, azt követően, hogy Hopp Csillával szemben megszűnt az eljárás, a fiatal nő – aki nemrégiben adott életet első gyermekének – kedden vádlottként jelent meg a Fővárosi Törvényszéken, édesanyja kíséretében, a nőt tanúként hallgatták ki. P. Carmen megtörtent lépett be a tárgyalóterembe, a bűnösségét nem ismerte el, vallomást sem tett, így a bíróság a korábbi, rendőrségen tett vallomását olvasta fel, számolt be róla a Blikk.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

A korábbi vallomása

Carmen a korábbi vallomásában azt mondta, egyszer visszahúzta Dávidkát, aki majdnem kiszaladt már akkor az útra, ezután pedig a kicsit Csillára bízta. “Amikor ott álltunk a két zebra között a járdaszigeten, akkor arra lettem figyelmes, hogy elkezd hátulról futni mindenki, és akkor húztam vissza Dávidot. Szerintem a járdasziget széléig ért el, amikor elkaptam a csuklóját.” A tárgyalást követően a fiatal nő sietve távozott, a legközelebb majd szeptemberben kell a bíróságon megjelennie, ahol Csillával is szembe kell majd néznie.

Ezt mondja Csilla ügyvédje

A portálnak megszólalt Csilla ügyvédje, aki elmondta, hogy amennyiben Csillát beidézik tanúként, akkor ő ott lesz. “Barátként támogatja Carment, és ha tud neki segíteni, megteszi. Máig jó kapcsolatban maradtak, támogatják egymást. Ügyfelemet minden évforduló, ünnep megviseli, ezek az alkalmak feltépik a be nem gyógyult sebeket, s ez igaz a mostani helyzetre is” – mondta az ügyvéd.

A kis Dávidkát is képviselik

Az ügy érdekessége egyébként, hogy nem csupán a vádat képviselő ügyész és a vádlott ügyvédje van jelen, hanem a sértett jogi képviselője is, azaz van egy személy, aki a tragikusan elhunyt Dávidka érdekében jár el a bíróságon. Erre a feladatra a rendőrség jelöl ki egy szakembert, méghozzá nem is akárkit, a neves közlekedési szakjogász, dr. Borbély Zoltánt.

Kapcsolódó:

“Az első alkalommal sem tudtuk csillapítani Csilla fájdalmát” – vissza kell térnie kisfia halálos balesetének helyszínére L. L. Junior volt párjának

Ügygondnok

“Úgynevezett ügygondnoknak rendeltek ki, az én feladatom a sértett, jelen esetben a tragikusan elhunyt kisfiú érdekeinek képviselete. Anno a nyomozás során azért tartotta szükségesnek a kirendelésemet a rendőrség, mert a szülők közt komoly érdekellentét alakult ki” – mondta a lapnak a szakember, aki azt is elmondta, hogy ez egy kimondottan nehéz feladat és szülőként ő is pontosan tudja, annál nagyobb büntetés nem létezik, minthogy valaki elveszti a gyermekét.

Lelki teher

“Amikor az édesanya ellen megszüntették az eljárást, lehetőségem lett volna panasszal élni, de nem tettem meg, mivel tudom, hogy a szülő azonnal megbűnhődött, amikor meghalt a fia. Jelen eset lelkileg nehezebb, mint jogilag, az azonban nagyon jó hír, hogy egy igen tapasztalt és kiválóan felkészült bíró tárgyalja az ügyet.” 

Felfüggesztett szabadszágvesztés

“A bírói gyakorlat szerint ilyen esetekben felfüggesztett szabadságvesztést szabnak ki ítéletként, ám ezen döntésnél is fontos az emberség a hatóságok részéről.” – mondta, továbbá hozzátette, az ő feladat az elhunyt kisgyermek jogi képviselete, valamint arról is beszélt ebben az esetben nem könnyű megállapítani vagy állást foglalni, hogy ki vagy kik felelősek a gyermek haláláért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Hopp Csilla – Forrás: TV2