Nyílt levelet írt L.L. Junior Orbán Viktornak. A népszerű zenész a magyar romák helyzete miatt ragadott tollat, és „aggódó hazafiként” úgy gondolja, fel kell vállalnunk egy-egy fontos küzdelmet, hogy megőrizzük a békét, a biztonságot és szolidaritást. Levelében arról is kifejtette gondolatait, mit kell tenni a feszültségmentes együttéléshez.  

Politikai haszonlesés

„A hazáját szerető és az országát féltő büszke magyar roma hazafiként fordulok most Önhöz, kérve az egyértelmű kiállását, segítségét és közbenjárását abban, hogy a magyarországi romák és a többségi társadalom viszonyát ne tehessék tönkre a jövőben olyanok, akik számára ez a kérdés sokszor valóban nem több, mint politikai haszonlesés” – kezdte levelét a művész. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fel kell vállalni a küzdelmet

„Talán meglepi Önt, de hazafiként tekintek magamra, akinek zsidó és cigány ősei többszáz éve tesznek hozzá erejükhöz és lehetőségeikhez mérten a sors által nekik szabott életeik során a helyi közösségekhez és a mindekori magyar társadalomhoz, annak gazdaságához és kultúrájához. Annak érdekében, hogy a gyermekeink, az unokáink és a leszármazottaink hosszú sora is így tehessen majd a jövőben, ahhoz a jelenkorban kell felvállalnunk egy-egy fontos küzdelmet, segítve megőrizni a békét, a biztonságot, a társadalmi együttműködést és szolidaritást” – folytatódik az írás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Indokolatlan általánosítások

l. L Junior szerint nem vonhatja senki kétségbe azt, hogy a romák többsége sokszor indokolatlan általánosításokat kénytelen elszenvedni, amelyekből hátrányos megkülönböztetés és diszkrimináció is ered, valamint egyfajta idegenkedő hozzáállás a többségi társadalom meghatározó részében.

Kimondottan nehéz feladat

Ennek lebontása, eltüntetése kimondottan nehéz feladat, hiszen nemcsak arra kell törekedni, hogy ne hagyják beigazolódni a velük kapcsolatos sztereotípiákat, hanem meg kell küzdeni azzal is, hogy bizonyos politikai szereplők és vállalhatatlan ideológiákat vallók folyamatosan arra törekednek, hogy a magyar társadalom több mint 10%-át kitevő romákat kollektíven hibáztassák, írja a zenész.

Nemet mond az éles eszközökre

L. L. Junior két témában kér döntést a miniszterelnöktől. A jogszabályok szigorítását szeretné annak érdekében, hogy az élet kioltására alkalmas vágó-szúró eszközök ne kerülhessenek közterületekre, illetve a legszigorúbb szabályozás kísérje ezek bárhol is történő megjelenését.

Határozottabb rendőri fellépés kell

Ebben a kérdésben a társadalom (és legfőképpen a 25 év alatti korosztály) nevelése mellett szükséges lenne a hazai rendőrök, polgárőrök szigorúbb, egyértelműbb fellépése, illetve alkalmassá tétele ahhoz, hogy a közrendvédelmet hatásosabban, eredményesebben tudják biztosítani mindannyiunk számára, fogalmaz a zenész.

Ne használják a cigánybűnözés kifejezést

L. L. Junior másik kérése az, hogy a cigánybűnözés és a cigánybűnöző kifejezések kerüljenek ki a politikai közbeszédből. A művész szerint a Parlamenten kívül ma még számos helyen próbálják egyesek erre felépíteni a saját politikai agitációjukat, egyértelműen így készülve a közelgő önkormányzati választásokra. Arra a szavazásra, amely valóban helyi szinteken, a helyi nehézségeket fókuszba állítva kínál lehetőséget a politikai szerepvállalásra, ugyanakkor valós kockázat is, hogy egyes kisebbségek vagy sérülékeny csoportok ezeken a helyi szinteken célpontokká váljanak.

„Több százezer emberhez szólok”

„Ön egy kormányt és egy országot vezet, én egyes állandó és új korosztályokra tudok hatással lenni a zeném, a művészetem, a vállalt közösségi feladataim által. Ön közel 3 millió ember támogató szavazatát köszöni meg kormányzati ciklusok óta folyamatosan, én több százezer emberhez juttathatom el a gondolataimat” – zárta levelét Lesi László Junior, „Egy aggódó roma hazafi” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: L. L. Junior. Fotó: archív