Hajnalban az édesanya egy pokrócba bugyolált kis csomaggal csengetett, majd betette újszülött kislányát a kistarcsai kórház előtti inkubátorba, pár perc alatt elbúcsúzott tőle és eltűnt. Mivel a portások csopoervezetője látta az esetet, megvárta, míg elmegy az édesanya és azonnal a picihez szaladt, közben felszóltak az újszülött osztályra. Az egészséges kislány a Hajnali Nárcisz nevet kapta.

Évek óta működik, most használták először

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban pénteken korán reggel egy újszülött kislányt hagytak a babamentő inkubátorban. Évtizedek óta működik kihelyezett inkubátor a bejárat közelében, de még sosem helyeztek el benne újszülöttet. Reggel 06:30-kor egy nő a portástól segítséget kérve kereste fel az inkubátort és tette bele a vastag pokrócba becsavart újszülöttet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pár perc alatt történt

Tuza Éva a recepció csoportvezetője megdermedve nézte kolléganőivel a történteket. „Néhány perc alatt zajlott le minden. Láttuk, ahogy feltehetőleg az édesanya beteszi gyermekét az inkubátorba.” – mesélte a portások csoportvezetője, majd így folytatta:

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Nyugodtan aludt

„Azonnal hívtam a gyermekosztályt és a nővérek pár percen belül fel is vitték a szépen megfürdetett, nyugodtan alvó kisbabát, akinek gyönyörű a bőre, szép fekete a haja, nagyon bájos baba. Megcsodálhattuk mielőtt felvitték az osztályra, teljesen meghatódtunk” – mondta a portások csoportvezetője, Éva.

Egészséges, vigyázott rá az anyukája

Az újszülött osztályon ellátták köldökét és kivizsgálták. „Nem volt kihűléses tünete a babának, ebből valószínűsítjük, hogy a születés és az inkubátorba helyezés között nagyon kevés idő telt el.” – adott tájékoztatást a baba állapotáról Godó Ida ápolási igazgató helyettes.

Az újszülött osztályon van, de nem keresi senki

Az igazagató hozzátette: „Hajnalban született, teljesen egészséges, érett kislányt jelenleg mesterségesen tápláljuk a PICII. osztályon van” – mondta az orvos.

A nővérek adtak neki nevet

Az előírások szerint ilyenkor a nővérek adnak nevet a gyermeknek, a kislány a Hajnali Nárcisz nevet kapta, mert hajnalban született és aznap a Nárciszok ünnepelték névnapjukat.

Hat hétig meggondolhatja magát az édesanya

Nárcisz súlya 3200 gramm és 52 cm hosszú. A védőnők értesítették a Gyámhivatalt. A jogszabály szerint 6 héten belül jelentkezhet érte az édesanya. Hat hét elteltével a gyermek örökbe adható. 

Újszülött a buszmegállóban

A hónap elején egy fonyódi édesanya nem volt olyan gondos, mint most a kistarcsai hölgy. Egy buszmegállóban hagyta a nem sokkal korábban született gyermekét. Egy házaspár találta meg a picit, a mentősök is meghatódtak a látványtól – számolt be az esetről a Kékvillogó.hu hírportál.

Félórás lehetett a csecsemő  

A mentők perceken belül helyszínre értek, ahol egy 45-50 centis, egészséges újszülött várta őket a nyolcfokos hidegben, aki kb. 30 perce jöhetett a világra. A mentőszolgálat arról is beszámolt, hogy helyszínre érkező mentősök mindegyike apuka, ráadásul az ellátást megkezdő mentőtechnikusnak éppen két hónapja született meg első gyermeke.

Feladta magát a nő

Az eset után néhány nappal a nő feladta magát a rendőrségen. Kiderült van egy 10 éves kisfia is a 36 éves nővek. 30 napra elrendelték az előzetes letartóztatását, mert azzal, hogy a buszmegállóban hagyta a gyermekét, csak a szerencsén múlt, hogy nem halt meg a pici.

Nem nyomoz a rendőrség

Magyarországon a legtöbb kórháznál működik nyilvános inkubátor, ahová azok az édesanyák tehetik be a gyermeküket, akik bármilyen oknál fogva lemondanak róla. Miután betették a picit egy csengő megnyomásával jelezhetik, hogy gyermek van az inkubátorban. Ilyen esetekben a rendőrség nem indít nyomozást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció