Néhány pillanaton múlt a Pest megyei Turán élő család élete, ugyanis reggeli közben észrevették egy hatalmas repedést a falon, a következő percben pedig már összedőlt a házuk. Az összedőlt házban egy édesanya élt a fiával és a beteg, idős édesanyjával, aki sokkot kapott a történtektől.

Összedőlt a házuk

Borzalmas csapást kellett elviselnie egy családnak a Pest megyei Turán, mivel a családnak reggeli közben összedőlt a háza. Az édesanya először egy nagy reccsenést hallott, majd pár perccel később már be is szakadt a tető – írja a Szeretlekmagyarorszag az RTL híradója alapján.

Beszakadt a tető

„Nagy recsegés meg minden és így nézek be az ajtón, és egyszer csak egy plafon darab így lepottyant” – mondta az édesanya. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azonnal kifutottak

A rémült édesanya azonnal segíteni kezdett a rokonainak, a fiának és az idős, beteg édesanyjának. Szerencsére nem sérültek meg, azonban a nagymama sokkot kapott a történtektől.

Még mindig az események hatása alatt van

„Láttuk, ahogy beomlik minden, én meg ott álltam, és nem tudtam megmozdulni” – szomorkodott a 78 éves asszony.

Bomlott a szoba

A családnak hatalmas szerencséje volt, hogy nem a szobában voltak, mert az omlott be először, majd mindent maga alá temetett. A szerencsétlen nagymama azt is elpanaszolta, hogy minden gyógyszere, ruhája ott volt bent a szobában.

Eső miatt dőlhetett össze a ház

A család nemrég újította fel a házat belül, szerintük nem volt előjele, hogy összedőlhet. Azt mondták, szerintük az elmúlt napok esőzései okozhatták a bajt.

Életveszélyes volt

„A katasztrófavédelem életveszélyesnek nyilvánította” – sújtott le az édesanya.

Barátok fogadták be őket

A bajba jutott családot most a barátok fogadták be. A házon volt biztosítás, de még jó ideig nem költözhetnek vissza. Ismerőseik gyűjtéssel szeretnének segíteni a családon, hogy mielőbb visszaköltözhessenek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ha segítenél a családnak erre a számlaszámra utalhatsz

11773054-00982210, OTP, Guba Katalin

Kiemelt kép: Részlet az RTL híradójából