Az építésügyi és beruházási miniszter, Lázár János szerint kukába kerül az M0-ás körgyűrű fejlesztése, vagyis az M1-es autópálya és Esztergom összekapcsolása az M100-as út építésével, és szintén – ahogy ő fogalmazott – kuka az M1-es autópálya Budapest-Bicske közötti hatsávosítása. Ennek ellenére a miniszter állítja a budapestiek jól járnak majd vele, a vidékiek azonban még jobban.

Torzó nem maradhat

Hiába ígérte meg egykor Orbán Viktor a Suzuki elnökének az M100-as út megépítését az M1-es és Esztergom között, most egyelőre kukába kerültek a tervek. Lázár János, országépítési miniszter a tihanyi Tranziton elmondta, hogy 2100 milliárd értékű beruházást függesztettek fel. Hozzátette: ami eddig elkezdett épülni, az be lesz fejezve, torzó nem marad az országban. A felfüggesztett beruházások között nagy veszteségek lesznek – tette hozzá a miniszter. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kuka az M100-as út építése és az M1-es hatsávosítása

Lázár János, sorolni kezdte a felfüggesztett építkezéseket: M7-es autópálya zalaegerszegi összekötő 360 milliárd, kuka. Esztergom-M1-es autópálya összekötő 380 milliárd, kuka. Bicske-Budapest közötti M1-es autópálya, hatsávosítása, kuka. Több mint 260 hasonló volumenű projektről született már hasonló döntés. Ezekben a projektekben 2025 előtt egy kapavágás sem lesz – jelentette ki a miniszter.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez az M100-as nyomvonala

Gigantikus pénzek

Lázár János elmondta, hogy Budapesten van tennivaló bőségesen. „Én megkaptam a Budapesti Fejlesztési Központ keretében mintegy ötven budapesti fejlesztési programot. Nagyrészt EU-s forrásokból van egy jó HÉV és kötöttpályás fejlesztési program Budapesten és környékén, ez jelentősen megváltoztatná a főváros és térségének a közlekedését. Gigantikus pénzekbe kerül és elszívná a források jelentős részét.

Húsos fazék

„Nekem miniszternek dolgom azzal is foglalkozni, ha ezt a programot elfogadjuk és a pénz döntő részét, amely az ország rendelkezésére áll Budapestre irányítjuk, akkor mások, akik ettől a kasszától, ettől a húsos fazéktól távol el lesznek verve, mit veszíthetnek.”

Nem lehet a vidéket zárójelbe tenni

Lázár János hozzátette, bár Budapest az ország legnagyobb városa, de a Fidesz törekvésének megfelelően kialakultak nagy vidéki centrumok. Nem lehet már zárójelbe tenni Debrecent, Miskolcot, vagy Győrt. Nekünk azt is meg kell vizsgálnunk, hogy ami a főpolgármester úr szerint Budapestnek jár, az jár-e mondjuk Zalaegerszegnek.

Nem gratulált Karácsony Gergely

A miniszter szerint kötöttpályás közlekedés fejlesztésre szükség lehet máshol is. „Debrecen és Nagyvárad között is jó lenne ha épülne hasonló, mint Hódmezővásárhely és Szeged között, bár megjegyzem a TramTrainhez nem gratulált Karácsony Gergely” – tette hozzá élcelődve Lázár János.

Budapest közlekedési rendszere

Nem Budapest ellen dolgozunk, hanem Magyarországért. Budapest is meg fogja kapni a fejlesztési forrásait csak türelmet kérünk. Annak például, hogy Budapestnek végre legyen egy normális közlekedési rendszere, abszolút elkötelezett híve vagyok.

A budapestieknek a mobilitás a legfontosabb

2019-ban a Fidesz megnyerhette volna Budapesten is a választást, ha komoly közlekedési fejlesztések vannak – mondta Lázár János, majd hozzátette: megépült ugyan a Puskás Stadion, vagy elkezdődött az atlétikai stadion építése, de egy budapestinek a mobilitás a legfontosabb. Ebben kell segítenünk a fővárosnak, különösen akkor, ha azt szeretnénk, ha ismét Fidesz vezetésű legyen a főváros – tette hozzá a miniszter.

Múzsa csókja

Szóba került, hogy Lázár János mikor találkozik Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Mint mondta, lesz ilyen találkozó, de csak megfelelő előkészítés után. „Még nem csattant el a múzsa csókja, nem kaptam ihletet a találkozásra. A budapestiek jól fognak járni velem, a vidékiek meg még jobban. Velem általában jól szoktak járni. Többet költöttünk a fővárosra, mint vidékre, a budapestiek mindig megkapták azt, ami őket illeti”. – mondta a politikus. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes beszélgetés

Kiemelt kép: Lázár János – Forrás: Facebook/Lázár János