A zuglói nyomozók őrizetbe vettek egy budapesti férfit, aki több mint tíz millió forintot utalhatott át ismerőse bankszámlájáról. Egy férfi mint régi ismerősét, szívességből fogadta be a hotelszobájába B. Attilát, mivel annak nem volt hova mennie. Ám utóbbi két nappal később szó nélkül eltűnt a másik táskájával együtt.

12 millió forintot utalt át

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 14. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás, illetve információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a gyanú szerint május 7-én egy zuglói hotelből ellopta ismerőse hátizsákját, majd az abból kivett mobiltelefon segítségével 12 millió forintot utalt át netbankon keresztül. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szívességből fogadta be

A nyomozás adatai szerint a férfi – mint régi ismerősét – szívességből fogadta be a hotelszobájába B. Attilát május 5-én, mivel annak nem volt hova mennie. Ám utóbbi két nappal később szó nélkül eltűnt a másik táskájával együtt, a megkárosított barát pedig feljelentés tett a rendőrségen, csakhogy akkor már több mint tízmillió forint hiányzott a számlájáról.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tagadta az elkövetést

A nyomozók felkutatták a kedvezményezett számlaszámok tulajdonosait, így jutottak el Sz. Szandrához. A nőt 2023. május 8-án pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám ő a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta.

Adósságot törleszthetett

Elmondása szerint nem volt tudomása a részére utalt 3 millió forint eredetéről, de azt gondolta, B. Attila törlesztette az adósságait.

Elköltötte a pénzt

A rendőrök megállapították, hogy a nő a pénzt elköltötte egy műszaki üzletben, ahol jelen volt B. Jenő nevű élettársa is. A két férfi ellen 2023. május 7-én és 9-én elfogatóparancsot adtak ki.

Nem tudta, honnan van a pénz

B. Jenő még május 9-én önként jelentkezett a rendőrségen, a nyomozók pedig pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki őt. A férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését: elmondása szerint nem volt tudomása arról, hogy a pénz bűncselekményből származik.

Egy panzióban fogták el

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói május 9-én 11 óra 15 perckor egy XIV. kerületi panzióban fogták el B. Attilát, akit a kerületi kapitányságra állítottak elő – írta meg a police.hu.

Lopással és csalással vádolják

A 35 éves férfit a nyomozók információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, illetve lopás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. B. Attila a vallomásában azt állította, a sértett kérte meg az utalásokra.

Nagy fogás a csomagtartóban

A Kékvillogó.hu írt arról a napokban, hogy a szolnoki rendőrkapitányság munkatársai május 14-én hajnali 3 órakor Újszász belterületén ellenőriztek egy személygépkocsit, és annak szolnoki sofőrjét, valamint újszászi utasát. A jármű csomagterének átvizsgálása során a rendőrök 6 darab, szétszerelt LIME e-rollert találtak. A két férfi már a helyszínen elmondta a rendőröknek, hogy a rollerokat Szolnokon lopták, ezért őket előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy a két gyanúsítottnak további három társa is volt, akiket szintén előállítottak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció