Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta homoszexuálisnak gondolta a budakalászi önkormányzat jegyzője azt az anyakönyvvezetői állásra jelentkező szakembert, akit szakmailag alkalmasnak találtak a munkára. A férfi már az új munkahelyére indult, amikor szóltak neki, mégsem vették fel. A jegyző okoskodásáról hangfelvétel készült, amit korábban közzé is tettük, a jegyző pedig most közösségi oldalán elnézést kért.

Kiválasztották a legjobb jelentkezőt

Megüresedett a budakalászi anyakönyvvezető állása, meghirdették a pozíciót több jelentkező közül kiválasztották a legalkalmasabb jelöltet és szóban megállapodtak az új munkatárssal a kezdésről, számolt be az eseménykről a BPK.

Az utolsó pillanatban hívták

Amikor az új anyakönyvvezető túl volt a pályázat értékelése utáni állásinterjún, készült az üzemi orvoshoz, úton volt Budakalászra, hogy felkészüljön anyakönyvvezetői hivatala közeledő átvételére, amikor megcsörrent a telefonja.

Lecsekkolta a jelentkezőt a jegyző

Deák Ferenc budakalászi jegyzőben megkérdőjeleződött a jelentkező szexuális irányultsága, ezért ismeretségi körében érdeklődni kezdett – írja a helyi Kalászinaplo.hu

Azt mondták róla, hogy meleg

A jegyzőhöz az a információ jutott vissza, hogy a jelentkező a saját neméhez vonzódik. Mivel az anyakönyvvezetők általában ismerik egymást, ez az érdeklődés elterjedt szakmai körökben is.

Hangfelvétel készült a jegyzőről

A jegyzőt a Telex.hu buktatta le, ugyanis nyilvánosságra hoztak egy hangfelvételt, amelyen a jegyző egyértelműen kimondja, miért nem kell Budakalászra az amúgy jónak tartott szakember.

Búzavirág és még okos is

„Gondolkodtunk, mi legyen, (…) felhívtuk, hogy akkor rá esett a választásunk. De közben most tudtam meg egy negyedórája, hogy jó volt a megérzésem, búzavirág” – mondta a hangfelvételen a jegyző, akinek az is baja volt, hogy az illető ráadásul „intelligens, az még rosszabb. Egyéb kérdéseket is fölvet bennem” – mondta.

Lóbaszó férfiak

„Utálom az ilyen lóbaszó férfiakat, haragszom rájuk, alapból” – magyarázta Deák Ferenc, akinek az is szemet szúrt, hogy korábbi munkahelyén a pályázó több élettársi kapcsolati bejegyzést is lebonyolított – ami az anyakönyvvezetői állással járó feladat. „Mi ilyet itt nem fogunk csinálni, mert nem vagyunk erre kijelölve, hála a jó istennek” – mondta.

Budakalász konzervatív

A felvétel szerint a jegyző attól tartott, hogy rossz fényt vetne rájuk, ha beindulna a suttogó propaganda, hogy a távozó anyakönyvvezető helyére „csak egy buzit” találtak, mert, mint mondta, Budakalász konzervatív. 

Hangos gondolkodás

A felvételen az is hallható, hogy a jegyző hangosan gondolkodik arról, hogy a helyzetre az lehetne a megoldás, hogy majd a távozó anyakönyvvezetőt maradásra bírják egy kis időre, megmondják neki, hogy „most közös megegyezés nincs”, és addig az új, melegnek vélt jelölt úgyis elhelyezkedik majd.

Majd szólunk a csávónak

„Azt mondjuk a csávónak, hogy bocsánat, maradt az anyakönyvvezető.”- hangzik el a felvételen és a valóságban így is történt. Felhívták a nyertes pályázót, hogy bocs, mégsem övé az állás.

Hivatalos magyarázat

A budakalászi jegyző a portálnak küldött levelében szintén azt a verziót írta meg, amely a hangfelvétel alapján kamunak tűnik. Mint fogalmazott: valóban volt „olyan jelentkező a szeptemberi pályázaton, akit a kiválasztási folyamat során alkalmasnak találtunk a pozícióra, ezt telefonon jeleztük is neki. Röviddel ezután azonban kollégánk, akinek a pótlására kiírtuk a pályázatot, jelezte, hogy mégis maradna.” – írtas a portálnak a jegyző, aki arról is írt, hogy a távozó jegyző munkájával elégedettek voltak.

Itt a hangfelvétel

A felvételt azért vágták meg, mert azon más emberekről, önkormányzati dolgozókról, ismerősökről is beszélnek beazonosítható módon. A vágással a mondanivaló lényege nem torzult.

Bocsánatot kért

A jegyző közösségi oldalán kért elnézést, azért, amiket mondott. Bejegyzésében azt írja: A napokban nyilvánosságra került szavaimért minden ismerőstől és ismeretlentől ezúton is szeretnék bocsánatot kérni. A következményeket és az azzal járó felelősséget, kötelezettséget vállalom és vállalni fogom. A jegyzői munkámat érintő kérdésekben egyeztetést kezdeményeztem polgármester úrral és felajánlottam neki a lemondásomat.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: Deák Ferenc Budakalász jegyzője – Forrás: Facebook/CivilKalász