Jelentős turbulenciát indított el, hogy az Építési és Beruházási Minisztériumhoz került a közlekedésügy. Vitézy Dávid is távozott, s hasonlóan tesz a korábbi főpolgármester is, aki már korábban többször nyilvános szópárbajt vívott a fideszes politikussal.

Váratlan lépés

Beadta lemondását a MÁV igazgatótanácsának tagja, Tarlós István – írja a Telex. A portál beszámolója szerint a lépés már csak annak fényében is meglepő, hogy a volt főpolgármestert nemrégiben nevezték ki újabb öt évre.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Családi okok állnak a háttérben

Legalábbis a főpolgármester ezzel indokolta távozását. Kifejtette, távozásának híre csupán teljesen véletlenül esik egybe azzal, hogy Lázár János fennhatósága alá kerül a közlekedésügy. Tarlós István november harmadikán adta be felmondását, s ezt már a választások előtt is fontolgatta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Továbbra is segíti a miniszterelnök munkáját

Hozzátette, továbbra is marad Orbán Viktor tanácsadója, amelyre 2019-es vereségét követően nevezte ki a kormányfő. Jelezte, munkába lépése óta 13-14 komolyabb írásos anyagot adott le a miniszterelnöknek, jelenleg pedig vízügyi témán dolgozik a vízügyi tudományos tanáccsal.

Egymást marták a nyílt színen

Noha Tarlós István már rég nem volt főpolgármester, ennek ellenére Lázár János előszeretettel bírálta a korábbi városvezetőt. Mint korábban hírt adtunk róla, egy tavalyi, Telexnek adott interjújában úgy fogalmazott, „Budapestet a kormány fejlesztette és nem Tarlós István, ezt mindenki tudja.”

Nem kellett sokat várni a válaszra sem

„Úgy tűnik, hogy János megint nekiállt vagdalkozni, amire mindig hajlamos volt, és Budapestet soha nem szerette” – vágott vissza Tarlós István. Ez persze csak a sokadik nyilvános csörte volt köztük.

A csudáltos Mary Poppins is előkerült

Egy 2015-ös interjúban Tarlós István – akkor még Budapest első embereként – azt mondta, feleslegesek a viták Lázár Jánossal, aki akkoriban a kancelláriát vezette. A főpolgármester azt is kifogásolta akkoriban, hogy a tárcavezető miért akar beleszólni a BKV ügyeibe. Kifejtette, Lázár János egyszer „berepült a Parlamentbe Rapcsák András esernyőjén, mint a csudálatos Mary Poppins”.

Kinek nagyobb a szellemi képessége?

Egyúttal értetlenkedett is, hogy miért akar folyton beleszólni a BKV-ügyeibe, amikor ő azt megoldotta a szerinte nála sokkal okosabb kormányfővel ezt a kérdést. Ezt követően azzal szúrt oda, hogy Lázár „képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá”.

Lázár János szép finoman leállatozta Tarlóst

2014-ben meghökkenve értesülhetett a nyilvánosság, hogy Lázár János egy személyeskedő közleményben ment neki a főpolgármesternek. „A Magyar Kormány minden budapesti fejlesztést támogat, amelyet Brüsszel jóváhagy. Valószínű, hogy Brüsszel azért nem támogat bizonyos projekteket, mert nem ismeri Tarlós Istvánt (…) az állatkerti fejlesztések ügyét személyesen is fogom támogatni, már csak Tarlós István barátom miatt is.”

Vitézy is lemondott

Vissza a jelenben: nem a volt városvezető az egyedüli távozó. Mint beszámoltunk róla, Vitézy Dávid is távozott államtitkári posztjáról. . Ideiglenesen Kállai Éva helyettes államtitkár viszi az ügyeket. Köszönöm Palkovics miniszter úrnak és a Kormánynak a megtisztelő felkérést és a közös munkát, úgy hiszem, az elmúlt fél évben a hazai közösségi közlekedés és a vasút számos nagy ügyében tudtunk a helyes irányba egyet előrelépni” – fogalmazott.

Fél évig volt államtiitkár

Vitézy Dávid alig fél évvel ezelőtt lett közlekedésért felelős államtitkár a most megszűnő Technológiai és Ipari Minisztériumban. Kinevezésekor arról beszélt, hogy a közlekedés nem csak egy ágazat a sok közül, hanem a jövőnk egyik záloga, a klímavédelem és a gazdaság fejlesztésének kulcsa, a fővárosi, nagyvárosi és a vidéki élet minőségének egyaránt meghatározó eleme.

 A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünkön Lázár János és Tarlós István látható, forrás: Facebook.)