Majdnem százmillió forint értékű amfetamint foglaltak le a rendőrök egy dunakeszi családi háznál, ahol a gyanú szerint két férfi állította elő a kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken. Az akcióról készült videó a cikkünk alján indítható el.

A tájékoztatás szerint egy tiszabábolnai és egy csömöri férfi a rendőrségi rajtaütéskor több mint 39 kilogramm amfetaminnal próbált elhajtani.

A nyomozók az autóval együtt lefoglalták a csomagtartóban talált, fél kilogrammos adagokra osztott, 97 millió forint értékű amfetamint.

A rendőrök ezután átkutatták a házat, illetve több más helyszínt is, és további öt kilogramm amfetamint, valamint a kábítószer előállításához használt szereket találtak.

A rendőrök a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vették.

Az ügyészség péntek délelőtt azt közölte, hogy elrendelték a két férfi letartóztatását. Közleményükből kiderült, hogy a két férfi a gyanú szerint droglabort működtetett, s a lefoglalt kábítószert ott állították elő.

Kiemelt kép: részlet a videóból