Elszabadultak az indulatok egy túl hangos családi rendezvény miatt Jászapátiban. Egy helyi férfi a bömbölő zene miatt maga kereste fel a rendőrséget, ahol azt mondták nem tudnak neki segíteni, mire pedig hazaért 30-40 ember várta a háza előtt. Az egyik támadót, a mulatós zenész S. Krisztiánt, most letartóztatták.

Kirángatták az autójából

Blikk azt írta, hogy a férfit kirángatták az autójából, ütötték verték és számon kérték, miért ment el a rendőrségre. A férfi hiába próbált meg elmenekülni, a saját háza udvarán is kalapáccsal, téglával és virágcseréppel verték tovább. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A gyerekek végig nézték

Mindezt a házból végig nézte a 7 éves kislánya és a 10 éves kisfia. A gyerekeket pszichológushoz vitték, éjszakára nem mertek otthon maradni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A férfi úgy döntött inkább elköltözik

A lap azt írja, a férfi úgy döntött, hogy inkább elköltözik. Úgy véli, hogy a rendőrség elárulta, sőt a szomszédja sem segített rajta, csak azt utcán végignézte, hogy vajon agyonverik-e. Feljelentést is hiába tett, a tettest egy napig sem tartották bent, írja a Kékvillogó.

Pócs János riasztotta a rendőröket

A rendőrség egyébként Pócs János, fideszes parlamenti képviselő riasztására szállt ki a helyszínre. A politikus a Facebook-oldalán azt írta, őt is megfenyegették, meg is nevezte a mulatós zenészt, erről a Kékvillogó oldalán is részletesen beszámoltak.

Védelmet ígért

A Blikknek elmondta, hogy a fenyegetéstől nem ijedt meg. Pócs János garantálta megvert édesapának, hogy megvédik a támadók lehetséges bosszújától, ennek hatására tett aztán tanúvallomást.

A rokonok nem beszélnek

A lap felkereste a verekedő szomszédok rokonait is, ám ők először csak az ügyvédjük jelenlétében akartak beszélni, majd pedig elzárkóztak a nyilatkozattételtől.

Magának nem kért rendőri védelmet Pócs János

Pócs János a Magyar Nemzetnek azt mondta, kérésére rendőrautó áll a megvert férfi házánál. Magának nem kért rendőri védelmet, noha a zenész már egy hónapja is megfenyegette, akkor egy temetés miatt gyűltek össze több százan, embermagasságú hangfalakból bömbölt a zene négy órán át.

Letartóztatták a mulatós zenészt

Az ügy kapcsán a 24.hu most azt írja, hogy letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság azt a csoportosan elkövetett garázdasággal és más bűncselekményekkel gyanúsított 35 éves mulatós zenészt, aki megverte a többgyermekes apukát és megfenyegette Pócs Jánost.

Tagadja tettét

A lap megkeresésére, Nagy János, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze elmondta az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészség indítványával egyezően rendelte el a gyanúsított letartóztatását. Hozzátette, a férfi nem ismerte be a bűnösségét, és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen.

Végül csak könnyebben sérült

A portál azt is írja, hogy a megvert férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, de a bántalmazás módjára figyelemmel fennállt a veszélye a súlyosabb sérülésnek is. A zenész és társai a kerítés megrongálásával 450 ezer forintos kárt okoztak a megvert férfinek.

Ezért tartóztatták most le

A járási ügyészség azért indítványozta a korábban erőszakos bűncselekmény miatt büntetett férfi letartóztatását, mert fennállt a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást, illetőleg újabb hasonló bűncselekményt követne el szomszédja ellen.

A végzés nem végleges

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az indítvánnyal és letartóztatta a zenészt. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: Pócs János, Facebook