Hálás köszönetet mondott a vízirendészeknek az a férfi, akit július közepén kimentettek a folyóból, majd sikeresen újraélesztettek. Nagy küzdelem árán tudták a víz felszínére hozni, de megérte. A bajba jutott idős úr kórházba került, de hamar távozhatott is onnan.

A verőcei strandnál lett rosszul egy férfi

Július 16-án a verőcei strandnál egy idős férfi rosszul lett és elmerült a Dunában. Szedlár Bálint r. törzsőrmester merült utána. A vízirendész sikerrel járt, a víz felszínére tudta hozni az idős urat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újra kellett éleszteni

Hatalmas küzdéssel sikerült kimenteni a férfit a vízből, írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ezt követően a férfit a hajóba tették. A törzsőrmesternek a társával, Ajtai Andor r. törzszászlóssal sikerült újraéleszteni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kórházba vitték a férfit

A sikeres újraélesztést követően a férfit a váci kórházba szállították. Nem sokáig vesztegelt azonban ott, két nappal később már ki is engedték. A két vízirendész a férfit az otthonában is meglátogatta.

Ezt írta a férfi:

„Köszönöm, hogy 2023. július 16-án a verőcei strandon az azonnali gyors helyzet felismerésnek köszönhetően, kimentettek a vízből és szakszerűen újraélesztett Szedlár Bálint r. törzsőrmester és Ajtai Andor r. törzszászlós. 18-án már el is hagyhattam a váci kórházat. A köszönő látogatásról készült mellékelten csatolt fényképeket kérem a kollégáknak eljuttatni. A továbbiakban eseménymentes szolgálatot és ha szükséges ilyen szakszerű feladat megoldást kívánok.”

A fénykép

Sokan gratuláltak a vízirendészeknek

Több mint 700 reakció érkezett a néhány órával ezelőtt megosztott posztra a BRFK közösségi oldalán. Több tucatnyi hozzászóló gratulált a vízirendőröknek a sikeres akcióhoz.

Ezek is érdekelhetnek!

Csak a kijelölt strandokon szabad fürdőzni a Dunán

Ahogyan azt korábban megírtuk, kizárólag a kijelölt strandokon szabad megmártózni a Dunában elővigyázatossági okokból. 2022-ben 44 személy holttestét emelték ki a folyóból. 11 haláleset fürdőzés során történt.

Elkerülhetők a halálesetek

A rendőrök hangsúlyozzák, hogy a tragédiák elkerülhetők. Azonban ehhez be kell tartani a fürdőzés írott és íratlan szabályait egyaránt. Mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie a vízparton és a vízben is. Mindenkinek vigyáznia kell magára és másokra is.

22 kijelölt strand van a Dunán

A 22 kijelölt strandból egy található Budapesten. Fontos tudni, hogy hajóútban, hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, úszó munkagépek száz méteres körzetében nem megengedett a fürdőzés. Éjszaka szintén nem jó ötlet megmártózni a Dunában, csak akkor, ha kellőképpen meg van világítva a vízfelület. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán