Az új katatörvény miatt tüntetnek péntek este, emiatt lezárták az Erzsébet hidat. A BKK járatai terelve közlekednek. Ma ez már a második tüntetés az új adószabályok miatt, délelőtt a Hősök terén az autósoktatók vonultak az utcára.

Tüntetnek a hídon

Újabb hídfoglaló tüntetést szervezett péntek estére a Kétfarkú Kutya Párt. A „Kata aláírta” elnevezésű demonstrációt este hatra hirdették meg az Erzsébet hídra, és az esemény leírása szerint egészen éjfélig tart majd, közben pedig a tervek szerint több tucatnyian fel is szólalnak majd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Utcafórum is lesz

Közben utcafórumot is lesz, „hogy megpróbáljuk kitalálni, milyen lehetőségeink maradnak akkor, ha véletlenül mégse bukna meg a kormány a mostani tüntetéshullám miatt”. A párt azt is kérte, a résztvevők rajzoljanak magukra vagy egy táblára szomorú fejet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lezárták az Erzsébet hidat

„Demonstráció miatt lezárták az Erzsébet hidat várhatóan éjfélig. Rendőrök irányítják a forgalmat az Astoria csomópontnál és az Erzsébet híd budai hídfőjében a Döbrentei téren. A 110-es és a 112-es autóbusz a Döbrentei tér és a Keleti Pályaudvar között nem közlekedik” – írja a BKK Infó.

Terelve közlekednek a BKK járatai

„Terelve közlekedik a Szabadság hídon át az 5-ös és a 133E autóbusz, nem érinti a Március 15. tér és a Ferenciek tere megállót, a 7-es autóbusz a Rudas Gyógyfürdő megállót sem, a 8E autóbusz pedig a Döbrentei tér megállót sem. Nem közlekedik a 105-ös autóbusz a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között, valamint a 178-as autóbusz a Döbrentei tér és a Széchenyi István tér között” – írja a BKK Info.

Az új katatörvény

A múlt héten elfogadott és Novák Katalin köztársasági elnök által is aláírt új katatörvény ellen civil, valamint szakmai szervezetek és az ellenzéki pártok is tiltakoztak. Az új törvény 18 millió forintra emeli a katás bevételi értékhatárt. A fő változás, hogy szeptember 1-től csak magánszemélyeknek számlázhatnak a katás vállalkozók, cégeknek nem. Ezzel több százezer embernek lehetetlenítették el az eddigi kedvező adózási feltételeit.

Tüntetés a Hősök terén

Péntek délelőtt demonstrációba kezdtek a katatörvény módosítása miatt az autósiskolai oktatók a Hősök terén.A tüntetés délelőtt fél 12-kor kezdődött, a tüntetők azt kifogásolták, hogy ők is kikerültek a katatörvény hatálya alól. 

Elléptek a Hősök terét az autósoktatók

Forrás: Facebook

Autósiskoláknak számláznak

Barta Judit autóvezetés-oktató, a tiltakozás egyik szervezője azt mondta, hogy körülbelül 4000 autósoktató van Magyarországon. „Körülbelül háromnegyedük autósiskoláknak számláz, az autósiskola pedig a tanulónak. A maradék vagy magának a tanulónak számláz, vagy kft.-vel, bt.-vel rendelkezik” – mondta a Magyar Hangnak

Drágulni fog a jogosítvány

Barta Judit azt is hozzátette, hogy az adóváltozás szerint közvetve még a jogosítványok megszerzésének árával is növekedni fog, körülbelül 30 százalékkal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: tünetés az Erzsébet hídon