Lezárult a Vígszínház Felügyelő Bizottságának vizsgálata, melynek során a bizottság összesen 71 írásban, illetve személyesen tett bejelentéssel foglalkozott – tudatta a sajtóval a Főpolgármesteri Hivatal.

A közlemény szerint a július 7-9. között tartott meghallgatások után a Felügyelő Bizottság közölte megállapításait a vizsgálatot elrendelő főpolgármester-helyettessel, aki tájékoztatta ezekről a színház új vezetőjét. Gy. Németh Erzsébet arra kérte a színház igazgatóját, Rudolf Pétert – aki egyben az ügyvezetői feladatokat is ellátja –, hogy „saját hatáskörében intézkedjen a Felügyelő Bizottság megállapításait illetően, hozza meg azokat a döntéseket, amelyek biztosítják a színházban folyó szakmai munka nyugodt légkörét.”

A Főpolgármesteri Hivatalban továbbá folyamatban van egy, az intézményekre – így a színházakra is – vonatkozó Etikai Kódex kidolgozása, amely iránymutatást ad az ilyen esetek kezelésére – írja a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A lap megkereste Rudolf Pétert is, aki az alábbi nyilatkozatot adta:

A felügyelőbizottság által lefolytatott vizsgálatról szóló tájékoztatást megkaptam. A színház dolgozóival, a szakszervezettel, a tárvezetőkkel és a megalakuló művészeti tanács tagjaival egyeztetve, az ő véleményüket figyelembe véve fogom meghozni a szakmai döntést.

A vizsgálatot a főpolgármester kezdeményezte a Vígszínházban idén márciusban, miután a társulat több egykori és jelenlegi tagja is bírálta az akkori igazgató, Eszenyi Enikő vezetési módszereit, és elhangzott az is, hogy a verbális erőszak, a nyilvános megalázás és a „felülrendezés” régóta a Vígszínház vezetői kultúrájának részét képezi.

Eszenyi végül március 19-én visszavonta az igazgatói pályázatát.

Kiemelt kép: Eszenyi Enikő