Ma éjféltől három politikus mandátuma lejár, nem politizálnak többet. Visszavonul Bősz Anett a DK főpolgármester-helyettese, befejezi politikai pályafutását Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba és felhagy a politikával Pokorni Zoltán, a 12. kerület fideszes polgármestere is. Pokorni egy fűrészt kapott búcsúajándékba, utalva arra, hogy 2010-ben Pokorni még Fidesz alelnökként azt mondta, hogyha ők kerülnek hatalomra, akkor annak, aki közülük belenyúl a közösbe „le fogják vágni a kezét.”
Bősz Anett teljesen visszavonul
Ma éjféltől lejár a mandátuma a 2019-ben megválasztott önkormányzati politikusoknak. Akik nem jutottak szerephez a legutóbbi választáson, azoknak ma éjfélig pakolniuk kell. Van aki hangosan, van, aki csendben távozik. Bősz Anett a DK főpolgármester-helyettese egy hosszú posztban így írt: “Ma nem csak a fővárostól, a politikai pályafutásomtól is búcsúzom. A Pest vármegyei közgyűlésben szerzett mandátumomról lemondtam, a DK-s tagságom a mai nappal megszűnik. Kívánok a maradóknak sok sikert, minden jót!” – írta Bősz Anett, aki egyébként az érdi polgármesternek, Csőzik Lászlónak a felesége. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Horváth Csaba pályafutása is véget ér
Az MSZP-s Horváth Csaba is ma mehetett be utoljára a hivatalába. “Aktív politikai pályafutásom a mai nappal véget ér, de a jövőben is maradok, ami mindig is voltam: a közélet iránt érdeklődő, konstruktív, kritikus és önkritikus budapesti polgár” – írta közleményében Horváth Csaba.
Nagyon kikapott Horváth Csaba
Horváth Csabának azután kell távoznia a zuglói polgármesteri székből, hogy a júniusi önkormányzati választáson megverte őt a momentumos Rózsa András, a szavazatok 36,61 százalékát megszerezve. A második a fideszes Borbély Ádám lett, a regnáló polgármester, Horváth Csaba pedig csak a harmadik helyet tudta megszerezni. A DK-MSZP-Párbeszéd fővárosi listájának 8. helyéről sem sikerült bekerülnie a Fővárosi Közgyűlésbe.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Korrupciós ügy
Horváth az MSZP egyik legrutinosabb fővárosi politikusa volt, 22 éve tölt be valamilyen pozíciót. 2002-től 2014-ig országgyűlési képviselő, és az első négy évben a 2. kerület polgármestere volt. 2006-től Demszky Gábor főpolgármester-helyetteseként dolgozott, és 22 éve tagja a Fővárosi Közgyűlésnek. Öt éve az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltjeként nyert Zuglóban, ezt bukta most el. Horváth Csaba ellen jelenleg büntetőeljárás zajlik, korrupciós bűncselekmények miatt. Augusztus 22-én emeltek vádat ellene, Baja Ferenc volt miniszter, Molnár Zsolt és Tóth Csaba ellen is a zuglói és az újbudai parkolási rendszer ügyében.
18 évig volt Pokorni a 12. kerület vezetője
A harmadik távozó politikus a 12. kerület fideszes polgármestere, Pokorni Zoltán. Sokáig a Fidesz egyik legismertebb politikusának számított. Volt pártelnök, frakcióvezető, az első Orbán-kormány alatt még oktatási miniszter is. Aztán tizennyolc évig Hegyvidék polgármestere. Most azt mondja, harminc év után megunta a politizálást, inkább visszamegy tanítani.
Nem jött be a választóknak
Pokorni nem indult a legutóbbi választáson, utódja a Kutyapárt vezetője lesz. Pokorni szerint a Fidesz háború-béke kampánya feltehetően nem annyira jött be a hegyvidéki választóknak, de azzal amúgy is inkább a vidékieket célozták. Azt is mondta, hogy a kormánypárti politikai elit szerinte ma már jóval visszafogottabb az urizálásban, mint korábban. Inkább a gazdasági elit urizálását látja szembeötlőbbnek.
Fűrész ajándékba
A 12. kerület leköszönő polgármestere egy fűrészt kapott búcsúajándéknak. Egy politikai aktivista vitte neki, utalva Pokorni 2010-es kampányígéretére, amikor Pokorni még Fidesz alelnökként azt mondta tizennégy évvel ezelőtt, hogyha ők kerülnek hatalomra, akkor annak, aki közülük belenyúl a közösbe „le fogják vágni a kezét.” Ezért kapta a fűrészt, hogy nyugdíjas évei alatt elvégezhesse ezt a beígért munkát és mindegyik párttársának levághassa a kezét, aki meglopta a közpénzt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Horváth Csaba, Pokorni Zoltán, Bősz Anett. A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült