A miniszterelnök két hónapon belül harmadszor adott interjút péntek délután Rónai Egonnak. A beszélgetés elején leszögezte, azért megy olyan gyakran az ATV-be, mert “az első interjú is nagyon jól sikerült”. A szokásos háborús és Brüsszelező témákon túl Magyar Péterről is sokat beszélt.
Sokkal jobban támadhatta volna
Orbán Viktor azt mondta, hogy szándékosan nem támadta személyesen a Tisza Párt vezetőjét a kampányban. Állítása szerint Varga Judit volt feleségén keresztül sokkal többet tud róla, ezért is tartózkodott a durvább kijelentésektől. „Sokkal durvábbakat mondtam volna, ha foglalkozom vele. Mert jobban ismerem. Hát a felesége az igazságügyi miniszterem volt”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kitérő választ adott
Arra a kérdésre, hogy felhívná-e Magyar Pétert egy esetleges vereség esetén, kitérő választ adott: „Hiszen győzni fogunk, nem telefonálni fogok, engem fognak hívni.” Egyúttal megerősítette, hogy tiszteletben fogják tartani a választók döntését, és a hatalmat békésen átadnák, ahogy arra szerinte már korábban is volt példa.
Pezsgőzni fog vasárnap
Csütörtökön az Indexnek adott interjút Orbán Viktor. Akkor is felmerült a kérdés, hogy felhívná-e kihívóját, ha nem ő nyeri a választást, nem válaszolt. Annyit mondott, vasárnap éjszaka pezsgőzni fog, mert nyer a Fidesz-KDNP.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyávának nevezte Orbánt
Magyar Péter péntek este Egerben reagált Orbán Viktor interjújára. A Tisza Párt elnöke gyávának nevezte a miniszterelnököt, aki nem mer arra a kérdésre felelni, hogy vereség esetén felhívná-e a legyezőjét és aki húsz éve nem mer kiállni vitázni.
Kegyelmi ügy
A bicskei kegyelmi üggyel kapcsolatban Novák Katalin és Varga Judit lemondását a Fideszen belüli generációváltási terv „megbicsaklásának” nevezte. „Ez egy nagy tervnek egy megbicsaklása volt, hogy elvesztettünk két nemzetközileg is elismert, tehetséges női politikust” – mondta. Azt állította, a kegyelmi ügyben nincsenek titkok, a köztársasági elnök hibázott, és vállalta érte a felelősséget. Magyar Péter csütörtökön bejelentette, a Tisza-kormány nyilvánosságra hozza a kegyelmi ügy aktáit. Magyar Péter: a Tisza-kormány nyilvánosságra hozza a bicskei kegyelmi ügy aktáit
Kiemelt kép: Magyar Péter, Orbán Viktor – Forrás: Facebook

