Penészesek a szellőzők a Jahn Ferenc Kórház konyhájában, ahol naponta 600 betegnek főzik az ebédet – derül ki abból a videóból, amelyet Magyar Péter töltött fel a Facebookra. A videót cikkünk végén tudod megnézni. 

A Jahn Ferenc Kórházban járt 

Magyar Péter a Facebookon osztotta meg tapasztalatait a „részben felújított” Jahn Ferenc Kórházban tett látogatásáról szerdán. Ahogy ő fogalmazott, „sajnos a felújításba nem mindenhol fért bele a klímaberendezések beszerelése”, ezért például a krónikus ápolási osztályon és a pszichiátrián „elképzelhetetlen körülmények között, 35 fokban szenvednek a betegek.” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Mélypont 

Magyar videós kórház-járásának mélypontja azonban a konyha volt, ahol a Nébih-videókra emlékeztető képsorokat forgatott a politikus stábja.„Penészes konyhában, borzalmas higiéniai körülmények között, 35 fokban készül a kórház 600 betegének az ebédje” – írta a Tisza Párt elnöke. 

A tető is omladozik

A politikus azt mondta, hogy a konyhai dolgozók nagyon régóta jelezték már, hogy penészesek a szellőzők, és omladozik a tető. Három hete voltak felmérni, de nem tudni, mikor történik bármi. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Azonnali ellenőrzést!

Magyar Péter szerint ez „teljes mértékben vállalhatatlan”. Szerinte amikor megkérdezték a vezetéstől, hogy a konyha penészes szellőzőrendszere összefér-e a közegészségügyi előírásokkal, csak mosolyt kaptak válaszul. Az EP képviselő azt írta, hogy felszólítják az illetékes hatóságot a kórház üzemi konyhájában azonnali ellenőrzésére.

Nem engedték be a sajtót 

Érkezésükkor Magyar Péterék a földszinten 31 fokot, a konyhában 35 fokot, egy másik helyiségben 27,2 fokot mértek. A Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán kiemelte, a hatályos jogszabályok és a vonatkozó ombudsmani állásfoglalás ellenére ebbe a kórházba sem engedték be a sajtó képviselőit.

Kórházjárást tart

Múlt héten jelentette be Magyar Péter, hogy az újabb hőhullám miatt kórházjárásra indul, hogy személyesen győződhessen meg az intézmények hőmérsékleti viszonyairól. A politikus közösségi oldalán megosztott videójában azt mondta, százával kapják a jelzéseket arról, hogy már most olyanok az állapotok a kórházakban, mint a júliusi kánikula során. 

Döbbenetes állapotok

A Tisza Párt EP képviselője képviselőtársával, Dr. Kulja Andrással volt már a János kórházban, a Péterfy Sándor utcai Kórházban és a Szent Imrében is. Mindegyik intézményben döbbenetes dolgokat tapasztalt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Magyar Péter videója