Kis híján belehalt a koronavírus szövődményeibe egy 12 éves magyar kislány, akin végül csak a transzplantáció segített. Lilla mellkasában már április óta egy ideges szíve dobog, akinek a kislány az életét köszönheti.

Új szívet kapott

Haszmann Lillával, a 12 éves szívtranszplantáción átesett kislánnyal a Bors készített riportot, egy kiállításmegnyitón. A kislány képeit ugyanis az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban állították ki. Lilla egy olyan pályázaton indult – majd lett különdíjas – melyre olyan személyek jelentkezhettek, akik más szervével élnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A koronavírus szövődménye

Lilla áprilisban kapott új szívet, azt követően, hogy a saját szíve a koronavírus szövődményeinek következtében felmondta a szolgálatot. A legborzasztóbb az egész történetben, hogy a család azt sem tudta, hogy Lilla egyáltalán elkapta a fertőzést, ugyanis semmiféle tünete nem volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tavaly decemberben lett rosszul

Lilla a Borsmak elmondta: „Tavaly december volt, amikor nagyon fájt a hasam és a fejem, hánytam is két hétig. Anyu és a nagyi december 30-án vitt be a Heim Pál Gyermekkórházba. Azt mondták, hogy másnap reggel hazamehetek, de reggel átvittek a szívkórházba. Pont szilveszter napján!”

Súlyos szívizomgyulladása volt

A kórházban kiderült, hogy a kislánynak súlyos szívizomgyulladása volt, amit sokáig próbáltak gyógyszerekkel kezelni, azonban január végére annyira rossz lett az állapota, hogy műszívet kellett neki beültetni.

Műszívet kapott

„Sokáig úgy hittük, hogy a műszív segít, és ha megerősödik a szívem, hazamehetek. De ahogy próbáltak lehozni a gyógyszerekről, mindig újra hánytam és nagyon rosszul voltam. Aztán április 27-én este lefeküdtem aludni, anyu is hazament. De pár óra múlva mégis anyu ébresztett, hogy most lesz a műtét. Steril fürdőt kaptam, teljesen tetőtől talpig, aztán új szívet. Nagyon nem örültem az újabb műtétnek, de azt már nagyon vártam, hogy utána jobban legyek” – mondta a lapnak Lilla, aki azt is elárulta, hogy a műtétet követően gyorsan jobban lett, három hét múlva már haza is mehetett.

Már biciklizhet

„De nem ehetek semmilyen zöldséget, gyümölcsöt és olajos magot! Csak citromot, narancsot és banánt. De legalább biciklizni már lehet, amikor nem a steril szobában vagyok” – mesélte a lapnak Lilla.

Megszólalt az anyuka

A lapnak az anyuka is megszólalt, aki azt mondta: „Amikor tavaly hányni kezdett, a háziorvosunk koronavírus-karanténban volt, csak telefonon tudtunk konzultálni, ő mondta, hogy ha nem javul, vigyük kórházba. Ott azt mondták, csak egy kis folyadékot kap, reggel hazavihetjük. Anyukám maradt bent vele, én hazajöttem, reggel hétkor pedig a nagyi hívott, hogy ha jövök, már egy másik kórházba menjek, mert baj van.”

Nagyon gyenge volt a kislány

Az anyuka arról is beszélt, hogy mire Lilla megkapta a műszívet már annyira gyenge volt, hogy csak feküdt és annyit mondott, hogy Anyu nagyon fáj. Eddigre Lilla szívén már hegesedés is volt, ami a vírus szövődménye.

Nem is gondolták, hogy koronás

„Az osztálytársai között volt több koronás, de Lillának semmi tünete nem volt, nem is gondoltunk rá, hogy teszteltetni kéne. Az ember mindig azt gondolja, vele nem történhet ilyesmi… Februárban került fel a transzplantációs várólistára, amikor már látszott, hogy nem fog rendbe jönni a szíve. El kellett mondanom neki, hogy más szívével fog tovább élni, ami ellen sokáig tiltakozott, majd sírt, és azt kérdezte: „Miért kell, hogy valaki meghaljon miattam?” Ahogy Lillusnak, nekem is meg kell tanulnom elrendezni magamban, hogy honnan van a szív, miért is élhet ma a kislányom. De én úgy hiszem, ennek így kellett történnie.” – mesélte a lap megkeresésére az édesanya. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik