Májusban nyitnának a szállodák Magyarországon – legalább is erről beszélt a szállodaszövetség alelnöke. Januárban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke levélben tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy Pünkösd előtt nem számítsanak nyitásra.

3 hónapnyi működés

Baldauf Csaba az ATV Start című műsorában azt mondta: bár a média mindig leginkább a nyár vonatkozásában koncentrál a szállodákra, 3 hónap sikeres működéssel nem lehet 12 hónapig fenntartani egy vállalkozást, főleg úgy, hogy közel 5 hónapnyi árbevétel az idén már el is úszott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segítséget nyújt a nyár

„Ha sikeres is lesz a nyár, az nem biztos, hogy mindenkinek elég a túléléshez, de egy kis segítséget biztosan nyújt” – mondta

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Külföldi turisták

A szállodaszövetség alelnöke úgy látja, a Magyarországon tapasztalható átoltottság egy értékesítési előny az ország számára, ráadásul közeledünk egy olyan oltottsági szinthez, ahol már vélhetően kialakul a nyájimmunitás, ez pedig vonzó lehet a külföldi turisták számára is.

Belföldi turizmus

Arra a kérdésre, hogy a főváros vagy a vidék lehet jobb helyzetben, Baldauf Csaba úgy válaszolt: a vidék talpra állása várhatóan lényegesen gyorsabban fog megtörténni, mert ha „kiszabadul az a belföldi kereslet”, amely jelenleg vissza van fojtva a lakások mélyén például SZÉP-kártyák formájában, akkor meg tud indulni egy belföldi forgalom.

Drága lesz a szállodai szolgáltatás

A szállodaszövetség alelnöke arról nem beszélt, hogy mennyivel drágulnak majd a szolgálatatások, de mivel nagy lesz a kereslet, így szinte biztos, hogy jelentős áremelkedésre kell számítani.

Rendezvényturizmus

A belföldi turizmus viszonylag pedig viszonylag gyors keresletet tud generálni. Budapesten inkább a rendezvényturizmus és a beérkező külföldiek határozzák ezt meg.

Külföldi turisták

Arról egyelőre nincs döntés, hogy milyen szabályok mentén érkezhetnek majd külföldi turisták, de a fővárosnak az az érdeke, hogy ellenőrzött körülmények között a tesztelt, oltott beutazókat minél hamarabb lehessen engedni a városba.

Teltházas lehet a nyár

Baldauf Csaba saját szállodájában azt tapasztalja, hogy most a nyári hónapok előfoglaltsága 10-15 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától, de biztos benne, hogy ha a kormány újabb enyhítő lépést tesz, akkor pár héten belül jelentős keresleti felfutás lesz, ami mentheti a júniust, júliusra és augusztusra pedig akár teltház is lehet.

Májusban nyitnának

Szerinte a szállodák már akár május elején is ki tudnának nyitni, ugyanis rajtra készek: jó pár hónapjuk volt, hogy elvégezzék a felújításokat, karbantartásokat, a dolgozók tréningje is zajlik. A vírus elleni védelem irányába történő felkészülés, a protokollok begyakorlása már folyamatosan zajlanak, ez pedig biztonságot jelent nem csak a vendégek, de a dolgozók számára is.

Pünkösdi nyitás

Január közepén a szállodaszövetség elnöke azt írta a vendéglátóhelyek tulajdonosainak, hogy Pünkösdnél korábban ne számítsanak a szállodások és az éttermesek arra, hogy megnyithatnak.

Európa sem nyit ki májusig

„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – erről beszélt Flesch Tamás a 24.hu-nak.

Levélben értesítették a vendéglátósokat

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt mondta, fel kell készíteni az érintetteket erre, ezért is küldtek körbe egy levelet a hazai szállodásoknak és éttermeseknek.

Visszavonatták a levelet

Kormányzati Tájékoztatási Központ akkor cáfolta, hogy Magyarországon Pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek. Flesch Tamással, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökével pedig visszavonatták a levelet. Idén egyébként május 23-án lesz Pünkösd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció