A baleset a 20.kerületben történt a Klapka és a Szabadság utca sarkán. Egy furgon és egy Hunday Matrix ütközött össze, állítólag körözték az ittas sofőrt.

Az utca közepén mentek össze

Nem adott elsőbbséget

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a baleset úgy történhetett, hogy a Hunday vezetője nem adta meg az elsőbbséget a jobbkezes kereszteződésben a furgonnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ittas volt a sofőr

Személyi sérülés nem történt, de úgy tudjuk, a Hunday sofőrje ittas volt, illetve a baleset helyszínén tartózkodók szerint körözés alatt is áll.

Körözhették a rendőrök

A rendőrök ezeket az információkat nem erősítették meg a baleset helyszínén a tudósítónknak, azonban az ott lévő civilek határozottan állították a körözés tényét.

Itt történt a baleset

Kiegészítő kerékkel közlekedett a vétkes autós

Karantén helyett vezetett

Alig 12 órával ezelőtt írtunk arról, hogy több autó ütközött pénteken 18 óra körül a 12. kerületben az Istenhegyi úton a Szent Orbán tér és a Zalatnai utca között. A balesetet okozó férfi zavartan viselkedett, a rendőrök vérvételre vitték, azt is mondták a helyszínen, hogy a sofőrnek karanténban kellene lennie.

Nem tudta bevenni a kanyart

A baleset úgy történhetett, hogy a fehér Volkswagen lentről, a Szent Orbán tér felől érkezett, de túl nagy ívben vette a kanyart. Először egy másik mikorbusszal ütközött, ennek a hátsó kerekét érte, majd frontálisan belerohant egy Ford Galaxyba. A BudaPestkörnyéke.hu helyszínen lévő tudósítója úgy tudja, személyi sérülés nem történt, de azt hallotta a helyszínen, hogy a balesetet okozó VW sofőrje valamit fogyaszthatott, vélhetően alkoholt.

A Szent Orbán téri piás sofőr balesete

Fotók: A BudaPestkörnyéke.hu helyszíni felvételei – Fotó: Gombkötő Krisztián