Bár több filmben is szerepeltek együtt, s korábban jó barátnőknek számítottak, a két színésznő kapcsolata végleg megromlott, miután Pécsi Ildikó az MSZP országgyűlési képviselője lett.

Így ismerkedtek meg

1972 januárjában mutatták be a Nemzeti Színházban A szecsuáni jólélek Brecht-darabot Major Tamás rendezésében Törőcsik Mari és Madaras József főszereplésével. Mari fantasztikus volt, mint mindig. Csodáltam a tehetségét. Ő és Ruttkai voltak Magyarország két legnagyobb művésze. A darabot nézve, majd a hangos sikert megélve, a nézőtéren azt éreztem, hogy a szívembe hasít valami. Ott ültem a közönség sorai között. és egyszerre csak potyogni kezdtek a könnyeim – írta Pécsi Ildikó. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszakadt a barátság

Pécsi Ildikó és Törőcsik Mari egykor olyan jóban voltak, hogy családilag is összejártak – írta a Blikk. Ez a barátság azonban csak addig tartott, amíg Pécsi Ildikó el nem vállalta 1994-ben az MSZP országgyűlési képviselői posztját. Törőcsik Mari ezt nem tudta megemészteni.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ellene fordult a szakma

A politikusi pályára lépve érezte, hogy lesznek ellenlábasai, ám a reakció mégis meglepte. „Arra fel voltam készülve, hogy a politikai ellenfeleim megtesznek majd mindent annak érdekében, hogy ne sikerüljön megvalósítani a tervemet, de arra nem számítottam, hogy a szakma egy része is ellenem fordul majd. Hogy egyszerűen megtagadnak.”

Példaképe volt

„Volt olyan is, akit korábban igen nagyra tartottam, és nem értettem, miért lettem az ellensége, vagy ellenfele. Az egyik ilyen személy Törőcsik Mari volt. Korábban nagyon jóban voltunk, sokszor járt nálunk a férjével, Maár Gyulával Gödöllőn, több filmben is játszottunk együtt, és nekem nagy példaképem volt”

Nem beszéltek

Hozzátette: képviselőségem után ez a kapcsolat egyszerűen megromlott. Pontosabban fogalmazva, Mari számára én többé nem léteztem. Sosem tudtam meg az okát, miért haragítottam magamra, mert nem volt hajlandó még csak beszélni se velem.

Rácsapta a telefont

„Egyszer szerettem volna tisztázni vele, mi történt, ezért felhívtam telefonon, találkozót kértem tőle, de ő csak annyit válaszolt, nekünk nincsen miről beszéljünk egymással, és rám vágta a telefont. A döntését elfogadtam. Azt gondoltam, ezzel le is zártuk ezt a témát, de sajnos később még sokszor szembekerültem ellenszenvével” – írta Pécsi Ildikó.

Keresztbe tett neki

Úgy emlékezett, nyílt titok volt, hogy ezért sem lehetett a Nemzet Színésze, hiszen a kitüntető társaságba a tagok egyhangú döntése után lehet bekerülni, ám neki erre Törőcsik haragja miatt esélye sem volt.

Vétózott

„Szinte minden díjat megkaptam, egyet kivéve. Nem lehettem a Nemzet Színésze. Tudomásom szerint számtalan alkalommal ott voltam a jelöltek között, de a végső döntés mindig egy személyen múlt, aki kimondta, ameddig ő él, én soha nem kapom meg ezt az elismerést. A szavazások után a pályatársaim közül többen felhívtak és az elnézésem kérték, hogy nem én leszek a következő Nemzet Színésze. Sőt, előfordult, hogy maga a díjazott hívott fel és kért elnézést” – mondta Pécsi Ildikó.

Nem kaphatott meg mindent

„Mindannyian megérdemlik, akik megkapták. Nekem pedig el kellett fogadjam egy személy ellenvéleményét. Az ember nem kaphat meg mindent.”

Titkok könyve

Pécsi Ildikó fogadott fia most megjelent könyvében rántotta le a leplet az évtizedes titokról. L. Péterfi Csaba a Pécsi Ildikó: Úgy, ahogy volt című művében számos naplóbejegyzést és magánlevelezést használt fel, természetesen egyeztetve a művésznő fiával, Szűcs Csabával is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Törőcsik Mari