Borzalmas tragédia történt a Pest megyei Szigethalmon. Egy 46 éves édesapa vesztette életét, azt követően, hogy megcsípte egy darázs. A férfi életéért sokáig küzdöttek, ám a szervezete végül feladta a harcot.

Megcsípte egy darázs

A 46 éves családapa, Rudolf az öccsével dolgozott éppen, amikor a fején megcsípte egy darázs. Ezt követően allergiás rohamot kapott, ezért azonnal bevett antihisztamint valamint kalciumot, ami viszont sajnos nem segített. A férfi kómába esett, s bár önállóan lélegzett, 13 nap után a szervezete mégis feladta a küzdtelmet.

Összeomlott az életük

A tragédia részleteiről a felesége, Edina szólalt meg a Borsnak, elmondta, az életük mindössze 47 másodperc alatt omlott teljesen össze. A csípést követően a férje még felhívta őt telefonon, ezután azonban minden örökre megváltozott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bevette a gyógyszereket, de hiába

„Bevette a gyógyszereket is, mivel allergiás, kálcium és antihisztamin is volt nála. Aztán elájult, a testvére élesztette újra a mentők kiérkezéséig” – mondta Edina, aki hozzátette: Rudolf 3 percig volt a klinikai halál állapotában, ezen a ponton már a mentősök is azt mondták, késő.

Kómába esett

A testvére viszont nem volt hajlandó feladni a testvére életéért folytatott küzdelmet, Rudolf pedig ekkor még visszatért az életbe. Mindezek után a váci kórház intenzív osztáláyára vitték, ahol aztán újra összeomlott a szervezete, majd kómába esett.

Feladta a harcot

A feleség elmondta, mindezek után a férjét egy budapesti kórházba szállították, Rudolf önállón lélgzett, adott is életjeleket, így a család joggal bízhatott abban, fel fog épülni. Végül azonban nem így lett, a férfi szervezete a hétvégén végleg feladta a harcot.

Fertőzés

Úgy tudni, a kórházban elkapott egy fertőzést is, de nem kizárt, hogy egy korábbi hátsó fali szívinfarktusa miatt kialakult szívbetegsége okozta aztán a halálát.

Összeomlott a feleség

A gyászoló feleség teljesen összeomlott, mint mondja sosem gondolta volna, hogy 37 évesen özvegy lesz. A páros 23 éve töltött együtt, kapcsolatukból három fiú született, hatalmas boldogságban éltek együtt. Legkisebb gyermekük most kezdi az első osztályt.

Epipen

Rudolf tragédiája egyébként elkerülhető lett volna, ha van nála Epipen. Bár kalcium és antihisztamin volt nála, az allergiája miatt, de a csípés olyan súlyos reakciót váltott ki, hogy az már nem volt elég. Ha a férfinél van Epipen, akkor talán még ma is élne. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció