A korábbi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be mától, szeptember 5-től a Fővárosi Önkormányzat, közben megemelik a parkolási díjakat, a belvárosban 600 forintba kerül egy óra parkolás.

Új parkolási rend

A főváros területén négy zónát határoztak meg, az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Információs táblák

Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Az új rendszer ma reggel indult, vélhetően sok autóst meglepetések fognak érni, hiszen több olyan terület is van, ahol eddig nem kellett fizetni, mostantól viszont kell. Az A, B, C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D zónában ez nincs korlátozva.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Itt vannak az új zónák

Forrás: Budapest.hu

Gyorsabb parkolóhelycsere

Az új, egységes parkolási rendszerhez illeszkedő parkolási díjak, valamint a három órás időtartam-korlátozás kiterjesztése a közterületi parkolóhelyek gyorsabb cserélődését ösztönzik. Ezzel elérhető, hogy az utcai parkolóhelyek elsősorban a gyors, rövid időtartamú parkolási igényeket szolgálják, ezzel javítva ezeknek a parkolóhelyeknek a hatékonyságát – írja közleményében a Városháza.

Bécsben is szigorítottak

A szomszédos Bécsben idén márciusban vezették be, hogy szinte az egész városban fizetni kell a parkolásért. Budapesthez hasonlóan automatából és mobiltelefonnal lehet jegyet venni. Bécsben maximum két óra hosszan lehet egyszerre, egy helyen parkolni az utcán.

Fél óra 440 forint

A bécsi belváros kereskedelmi utcáiban, úgynevezett rövid parkolási zónákat vezettek be, itt maximum 30 percet lehet állni és már az első perctől fizetni kell. 30 perc ,1, euró, vagyis nagyjából 440 forintba kerül.

Ki,- és bepakoló jegyek

Bécsben a parkoló jegyeket fél, egy, másfél és kétórás kiszerelésben árulják, és hogy ne legyen megtévesztő, mindegyiket más-más színnel is ellátták. A cédulákat értelemszerűen kitöltve, jól látható és leolvasható helyen, például a kocsi szélvédőjénél, kell hagyni. Pár perces várakozás esetére jó, ha van lila cédula kéznél. Ezek 15 perces megállásra, ki-bepakolásra érvényesek, és ingyen adják a trafikokban, csak kérni kell.

Büntetési tételek

Bécsben 36 euróba kerül a mikuláscsomag, ha kerékbilincset kapunk, rosszabbul járunk, mert annak kiegyenlítése 100 eurónál kezdődik. Budapesten ha 15 napon belül befizetjük a mikuláscsomagot, néhány ezer forintból megússzuk, ha elfelejtjük, akkor 20 ezerbe is kerülhet a figyelmetlenség

Több utca megújul

A Fővárosi Önkormányzat a parkolásról szóló közleményében azt is írja, hogy pénzügyi nehézségeik ellenére is folyamatosan dolgoznak a budapesti úthálózat megújításán. Az idei évben is számos útfelújítási projekt zajlik, így többek között megújult a zuglói Róna utca burkolata egy szakaszon, hamarosan elkészül a Hungária körút egy szakaszának és az Október huszonharmadika utca burkolatának felújítása, és nem sokára indulhat többek között az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is.

Botrányos budai főútvonalak

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Buda szégyenének tartott Szilágyi Erzsébet fasor és a Budakeszi út felújítására mikor kerül sor. Ezen a két útvonalon bonyolódik le budai autóforgalom jelentős része, az aszfalt viszont olyan elhanyagolt és rossz állapotban van, hogy balesetveszélyes. Döbbenetes, hogy a budapesti adófizetőknek ilyen utak jutnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Parkoló autók a 7. kerületben – Fotó: BPK