Megváltozik a vasúti menetrend a Budapest-Hatvan vonal felújítása miatt keddtől.

A Mávinform tájékoztatása szerint a miskolci fővonal Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán április 14-től május 7-ig folytatják a pályafelújítást.

Ebben az időszakban a késő esti és reggeli vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ez eltérő időpontokban és állomások között érinti a közlekedést, ezért érdemes előre tájékozódni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A pótlóbuszok kapacitását úgy határozták meg, hogy az utasok egymástól legalább 1,5-2 méter távolságban foglalhassanak helyet a fertőzésveszély elkerüléséért.

A változások érintenek egyes hatvani, egri, sátoraljaújhelyi járatokat, de a felújítás miatt több vonalon is módosul a menetrend.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció