Hétfőn kora délutántól a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok forgalmában változásokra kell számítani, a vonatok egy része más budapesti elővárosi állomásokon fordul vissza, vagy a Keleti pályaudvarról késéssel indulnak. A Keleti pályaudvaron a biztosítóberendezés meghibásodása miatt ideiglenesen – a hiba elhárításáig – kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Forgalmi változások

  • A Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem közlekednek, a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • A Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek és onnan indulnak Gyöngyös, Eger felé. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • A Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló miskolci és Tokaj IC-k Kőbánya felsőn és Rákoson is megállnak.
  • A Mecsek IC-k Kelenföldre érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé.
  • A békéscsabai IC-k Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza. 

Alternatív közlekedés Budapesten belül – a vasúti jegyek érvényesek a BKK járatain

  • M2-es metró: Keleti pályaudvar M – Örs vezér tere M+H között
  • M4-es metró teljes vonalán
  • H8-as hév teljes vonalán
  • 1-es és 1A villamos: Puskás Ferenc Stadion M – Kelenföld vasútállomás között
  • 3, 62, 62A villamos: Örs vezér tere M+H – Kőbánya alsó vasútállomás között
  • 23, 24-es villamos: Keleti pályaudvar M – Magdolna utca között
  • 28, 28A villamos: Blaha Lujza tér M – Új köztemető (Kozma utca) – Izraelita temető között
  • 37, 37A villamos: Blaha Lujza tér M – Sörgyár között
  • 67-es busz: Fővárosi Kertészet – Örs vezér tere M+H
  • 80-as trolibusz: Keleti pályaudvar M – Örs vezér tere M+H között
  • 85-ös busz: Örs vezér tere M+H – Harmat utca között
  • 97E busz: Rákoskeresztúr, városközpont és Örs vezér tere között a Jászberényi úton át
  • 98,98E buszok teljes vonalán
  • 161-es busz: Örs vezér tere M+H – Rákoskeresztúr, városközpont között
  • 161E buszok: Rákoskeresztúr, városközpont és Örs vezér tere között a Jászberényi úton át
  • 168E busz: Rákoshegy vasútállomás és Örs vezér tere között
  • 169E busz: Pécel vasútállomás – Örs vezér tere M+H, terelés a Jászberényi úton át
  • 176E busz: Rákoscsaba vasútállomás és Örs vezér tere között
  • 276E busz teljes vonalán

Kigyulladt biztosítórendszer 

A győri vonalakon – vagyis a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Győr–Sopron/Szombathely, a Győr–Celldömölk és a Győr–Veszprém vonalakon – hétfőtől a helyreállításig hosszabb menetidőre, módosuló közlekedési rendre kell számítani, mivel a győri állomáson a vasárnap esti tűzesetben megrongálódott biztosítóberendezés javítása elhúzódik. Hosszabb eljutási időre, késésekre, valamint a győri elővárosi vonatok utasainak pótlóbuszos átszállásra kell számítani, de járatkimaradások is előfordulhatnak.

Jelentős korlátozások

A MÁV azt írta, a győri állomáson a vasárnapi tűzesetben megrongálódott biztosítóberendezés javítása elhúzódik. Emiatt „hosszabb eljutási időre, késésekre, valamint a győri elővárosi vonatok utasainak pótlóbuszos átszállásra kell számítani, de járatkimaradások is előfordulhatnak.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt a MÁV vezérigazgatója 

A vasárnapi esti káosz okát korábban maga a MÁV-csoport vezérigazgatója közölte: „Az Országos Katasztrófavédelemmel egyeztetve a győri fővonal vonatközlekedését fel kellett függesztenünk, mert a győri vasútállomáson a biztosítóberendezés kábelcsatornájában tűz ütött ki” – írta Hegyi Zsolt. A vezérigazgató szerint az első a lángok megfékezése, az utasok és a vasutasok biztonságának szavatolása, illetve a tűzeset miatt elakadt utasok továbbszállításának megszervezése. “Minden erőnkkel ezen dolgozunk most, és azon, hogy holnap reggelre helyreálljon a közlekedési rend Magyarország egyik legforgalmasabb vasútvonalán” – írta.

Kiemelt kép: