Végül a mentők segítségét kellett kérnie. Később aztán visszahívta őket, hogy megkérdezze, nincs-e egyedül. A válasz szerint ezt többször is kipróbálják – azonban nem érdemes játszani az efféle dolgokkal.

Már nem tudta kivenni.

A saját szájába szorult az ökle egy 30 éves budapesti férfinak, miután fogadott a barátaival, hogy befér-e a keze. A fogadást bár megnyerte, az öklét viszont már nem tudta kivenni a szájából, mivel az beszorult – hangzott el a Tv2 Tények című műsorában. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hülye fogadás

A saját magát csapdába ejtő férfi a barátaival szórakozott, amikor azok fogadni akartak, vajon befér-e a keze ökölbe szorítva a szájába, ezután történt a baj, mert bár a keze befért, kivenni viszont már nem tudta. „Szerintem vicces volt, tehát hogy így megláttam, és igazából el se akartam olvasni a cikket, de muszáj voltam, mert kíváncsi voltam, hogy mi a történet” – mondta el a csatornának egy járókelő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kell lennie egy határnak

Hozzátette, nem azt a fajta dolgot kapta, amit egyébként várt volna ettől a történettől. A férfi történetének hamar híre ment, mivel az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a közösségi oldalon számolt be az esetről azért, hogy ez többször ne fordulhasson elő. „Nyilván van a játéknak is egyfajta határa, de azért valami olyasmit kellene kitalálni, ami nem veszélyes” – ezt pedig már egy másik férfi mondta.

Itt segítettek neki.

Megjegyezte, ez tök normális, hogy ha nem józan állapotban voltak. „Nem tudom, fogadásból nem csinálnék ilyen hülyeséget” – magyarázta. Amikor a férfinek beszorult a szájába az ökle, a társaság azonnal felhívta a mentőket, akik a legközelebbi szájsebészetre irányították őket, ahol segítettek az áldozaton.

Ezért mehetett bele a szakember szerint

A férfi ezután visszahívta a mentőket is, akiktől azt is megkérdezte, „ugye nem én vagyok az egyetlen, akivel ez történt?”. Bizony nem, az ilyen esetek évente előfordulnak, jellemzően fogadásból csinálják az emberek. „Azok az érzelmek annyira felülírják a célt, hogy bármibe hajlandó belemenni azért, hogy elfogadják, hogy be tudjon illeszkedni, vagy hogy ő legyen a legbátrabb, legügyesebb, legokosabb” – vélekedett Gyarmati Rita pszichológus.

Lesújtó kommentek

A szakember kifejtette, amikor valaki kihívást teljesít, gyakran beleesik olyan hibába, hogy mindent kockáztat, ilyenkor ráadásul az adrenalinszint is megemelkedik a szervezetben. Az esethez egyébként rengetegen hozzászóltak, volt aki szerint ez olyan, mint egy április elsejei tréfa, és azoknál, akik ilyet csinálnak, még a növényeknek is több esze van

Félnek hogy többen kipróbálják

„Ahogy ismerem az embereket, ezután a hír után átmenetileg megemelkedik az ilyen esetek száma” – vélekedett pesszimistán egy másik hozzászóló. „Hát elég szomorú, hogy a 21. századra még nem haltak ki az ilyen csupaszív barátok! Gratulálok azoknak akik ebben és hasonló ostoba, ámde veszélyes dolgokban fogadnak!!” – írta másikuk.

Az egész világ megtudhatja, hogy hülye vagy

„És neki is van szavazati joga…. Gyereket is vállalhat…” – vetett fel a másik kommentelő. Valaki pedig azt jegyezte meg, hogy „ezért volt jó az internet előtt, akkor csak a közvetlen környezeted tudta, hogy hülye vagy, most az egész világ megtudja”. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A csatorna összeállítása itt tekinthető meg

(Kiemelt képünk saját illusztráció.)