A feltételezett gyilkost nem érdekli az eltűnt lány szüleinek helyzete, úgy nyújtotta be az életfogytiglani ítélete ellen a fellebbezést, hogy a lakásban talált pénz is zár alatt maradt.

Júliusban született ítélet

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, július közepén született meg az ítélet Novozánszky Fanni ügyében. Az egykori valóságshow-szereplőnek 2017 őszén veszett nyoma, az utolsó kamerafelvételen, ami róla készült, B László karjaiban fekszik aléltan.

Nem tudni pontosan, hogy mi történt

Hogy akkor már halott volt a lány, vagy még élt, az már valószínűleg sosem fog kiderülni – írja a Bors. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Életfogytiglant kapott

 ügyben a rendőrség B. Lászlót gyanúsította meg gyilkossággal annak ellenére is, hogy Fanni földi maradványai soha sem kerültek elő. A bíróság a nyáron, négy és fél évvel Fanni eltűnése után hozott ítéletet: holttest nélkül is életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki B. Lászlóra, emberölés bűntette miatt.

Minden ellen fellebbez

A férfi az ítélethozatal utáni percekben azonnal jelezte, hogy fellebbez, de hogy az ítélet mely pontjai ellen, az akkor még nem volt világos. Most kiderült, a létező összes pont ellen, az ítélet és az ítélethozatalban foglalt rendelkezések ellen is, ami azt jelenti, hogy – többek között – az a közel 5 millió forint, amit a nyomozók Fanni lakásában találtak, egyelőre nem fizethető ki az elhunyt lány szüleinek.

Így folytatódik az ügy

B. László felmentésért fellebbezett a bíróságon, vagyis megy tovább az ügy az Ítélőtáblához  – mondta a Borsnak dr Lichy József, a Novozánszky család jogi képviselője.

Pénz is marad nála

A fellebbezése érinti a bírónő azon rendelkezését is, ami arról a készpénzről szól, melyet a nyomozók a lakásban találtak. Ez közel 5 millió forint. Addig ez az összeg nem lesz kifizethető, ameddig végleg le nem zárul az ügy.

Emlékhelyet hoznának létre

A férfit a bíróságon sem volt hajlandó Fanni édesanyjának a szemébe nézni, és az sem zavarja különösebben, hogy az említett összeg zár alatt marad. A pénzből egyébként egy emlékhelyet terveznek majd létrehozni, hogy örökké az emberek emlékezetében maradjon ez az ártatlan göndör hajú lány, akinek más kapzsisága miatt kellett idő előtt távoznia.

Tovább fellebezhet

Az Ítélőtábla számításaim 2023 februárjában hozhat ítéletet, a másodfok után pedig még mindig lesz mozgástere B. Lászlónak, mehet tovább harmadfokra is, ha nem tetszik majd neki a másodfok ítélete.

Még egy év minimum

Az ügy akkor a Kúrián dől majd el, legkorábban 2023 őszén. Ennyit kell várniuk Fanni szüleinek arra, hogy végre lezáruljon ez a borzalom és megkezdhessék a lányuk elvesztésének fájdalmas feldolgozását – mondta az ügyvéd.

Nem került elő a holttest

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon írtunk róla, B. László az utolsó szó jogán is az ártatlanságát próbálta bizonyítani az előző tárgyaláson. Egyedül abban tartja hibásnak magát, hogy nem hívott mentőt akkor, amikor eszméletben állapotban találta Fannit, hanem karjaiban vitte le a garázsba, majd autójába tette és elhajtott vele együtt – írja a Blikk. A magatehetetlen lányt állítása szerint átadta egy ismeretlen férfinak, holtteste azóta sem került elő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: VV Fanni – Forrás: RTL