A Longi napelemekkel felszerelt, 100%-ban megújuló energiával működő lakókocsi elsőként a világtörténelemben úgy jár be 4 év alatt 6 kontinenst, kilencven országot, és tesz meg kétszázezer kilométert, hogy kizárólag napelemeken keresztül termeli ki magának és az azt vontató elektromos Teslának a működésükhöz szükséges energiát. Az öko-tiny house szimbolikusan, a párizsi klímacsúcs tizedik évfordulóján, 2025-ben fejezi be világkörüli turnéját. 

2022 májusában Genfből indult útnak Louis Palmer pillangójával, hogy ezzel a nagyszabású projekttel hívja fel a figyelmet a bolygónk élhetőbbé tételére. Palmernek nem ez az első ilyen jellegű projektje, hisz 2007-ben napelemes Solar Taxijával járta körbe a világot. 

A jelenlegi vállalás sem kisebb. Tervei szerint 4 év alatt, kilencven országot bejárva, kizárólag napenergiából töltekezve fog megtenni kétszázezer kilométert. A turné keretében látogat el hazánkba a Solar Butterfly és tervezője, akiket szeptember 10-én az Elektrobiker eMobilitás Napja névre keresztelt rendezvényén lát vendégül. 

A rengeteg interaktív programmal tűzdelt eseményt Louis Palmer a Solar Butterfly-projekt megálmodója és Mokry Tamás, a Tiszta Energiák Kft. Ügyvezető Igazgatója nyitja meg.

A rendezvényen a Rétság Rider’s Team készül e-motoros bemutatóval. Az elektromos motorok iránt érdeklődők számára lesz lehetőség közúti tesztvezetésre, és a legkisebbek is belekóstolhatnak az e-motorok világába! Az eseményen az elektromos autós influenszer, Handrás tart előadást az e-mobilitás jövőjéről, de az e-motorok felépítésében és működésében is lesz lehetőség elmerülni egy interaktív kiállítás során. 

A benzinár sapka várható megszüntetése előtt a rendezvény napján 5% árkedvezményt biztosítanak minden Elektrobiker motor vásárlás esetén. Találkozzunk szeptember 10-én az ElektroBikernél és tegyünk együtt a fenntarthatóbb jövőért.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.