Augusztus 9-én volt egy éve, hogy tragikus hirtelenséggel meghalt az ismert művész, Tóth Éva. Leblanc Győzőt közös otthonukban minden tárgy a párjára emlékeztette, ami megnehezítette, hogy túllépjen a gyászán. A népszerű énekes végül döntött: összecsomagolt és elköltözött. 

Óriási változás az életében

„Úgy néz ki, hogy egyenesbe kerül az életem.  Nagy segítsége számomra, hogy óriási változás állt be az életemben, a szülői házban próbálom meg az újrakezdést. A házban, ahol Évivel éltünk, minden rá emlékeztetett. Egy-egy takarítás alkalmával állandóan felbukkant a hosszú szőke hajszála, és a tárgyak, amik között boldogan éltünk, nem engedték begyógyulni a sebeket” – mondta Leblanc Győző. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Búcsút intett a háznak

„Sokat őrlődtem, mitévő legyek, végül azt láttam jó megoldásnak, ha búcsút intek a múltnak. Budatétényben, egy zsákutca végén, ott, ahol csak a madár jár, a béke szigete volt számunkra az a ház, amit magam mögött hagytam” – tette hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nagytéténybe költözött

A közkedvelt operaénekes Budatétényből Nagytéténybe költözött. Korábban ötven éven át élt régi-új otthonában. Mint ahogy a gyászában sem, most sem hagyták magára a fiai, és mindenben segítettek édesapjuknak. Úgy érzik: a nehezén már túl vannak.

Nincs ideje ábrándozni

„Nagyon sok feladatom volt. Először a szülői házat ürítettem ki, festettünk, majd ezután kerülhetett sor az átpakolásra. Jó elfoglaltság volt ez számomra, mert én akkor vagyok bajban, ha otthon ülök és nézem a plafont. Olyankor ülnek rám a rossz, negatív gondolatok, ha van időm ábrándozni. Na most nem volt” – mesélte Leblanc Győző a Borsnak.  

Közös produkció itthon is

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy Leblanc Győző a szomorú események után a munkába menekült. Két és fél hónapot töltött Ausztráliában. Abban reménykedett, hogy az utazás egy fordulópont lesz az életében, és sikerül túllépnie a fájdalmas időszakon. Ausztráliában Szeredy Krisztinával lépett fel és az utazás után itthon is elindultak egy közös produkcióval.

Rámosolygott a szerencse

„Rám mosolygott a szerencse, mert rátaláltam egy olyan primadonnára Szeredy Krisztina személyében, akivel már több alkalommal nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Álló vastaps nélkül soha nem jöttünk le a színpadról” – nyilatkozta az énekes.

„Nem alkotunk egy párt”

„Annak ellenére, hogy sok időt töltöttünk a kenguruk földjén együtt, és nagyon sok közös munkán vagyunk túl, nem jöttünk össze, nem alkotunk egy párt. Nagyon jó barátság alakult ki közöttünk, és ami elengedhetetlen a közös munkához, működik a kémia közöttünk a színpadon, jól kiegészítjük egymást” – fűzte hozzá.

Még nem lépett tovább

Leblanc Győző őszintén elárulta: még nem jutott túl korábbi kedvesén, egyelőre nem tud arra gondolni, hogy egy másik személy lépjen be az életébe. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Leblanc Győző és Tóth Éva. Fotó: Youtube