A BudaPestéskörnyéke.hu is hírt adott róla, hogy elválik férjétől Demcsák Zsuzsa. A TV2 műsorvezetőjének ez a második házassága, amely véget ér. Az indiai férfi Facebook-profilja azonban egyelőre nem erről árulkodik: ott ugyanis még mindig egy Zsuzsával közös fotójuk látható porofilképként, sőt a kapcsolati státuszán sem változtatott. 

Nem tartható fenn a házasság

 „A férjemmel minden döntést közösen hoztunk meg, így hosszas gondolkodás után a szétválás mellett is közösen döntöttünk. Jövőbeli, munkával kapcsolatos terveink olyan hosszú időre választanak el egymástól, ami sajnos nem teszi lehetővé a házasságunk fenntartását. El kell engednünk egymás kezét, de mindig ott leszünk egymásnak, mint legjobb barátok” – írta Facebook oldalán Demcsák Zsuzsa.

Rácáfoltak a kétkedőkre

Bár sokan voltak, akik nem jósoltak nagy jövőt a kacsolatnak, Zsuzsa és párja rácáfolt a kétkedőkre. Krishan Dangwal felszámolta indiai életét, és nagy reményekkel költözött Magyarországra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rengeteget küzdöttek

A pár rengeteget harcolt azért, hogy a férfi letelepedhessen nálunk és feleségül vehesse a műsorvezetőt. Végül két és fél évvel ezelőtt kimondták egymásnak a boldogító igent. Krishan pedig igyekezett, hogy megvethesse a lábát választott hazájában, de ez nem igazán sikerült neki. 

Nem indult be az üzlet

Próbálkozott jógaoktatóként, de még a műsorvezető ismertsége is kevés volt ahhoz, hogy az üzlet beindulhasson. Végül gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől, és a közelmúltban, egy Instagram-poszttal jelentkezett Indiából.

Nincs tovább

Mostanra kiderült, azoknak lett igazuk, akik a kapcsolatuk végéről suttogtak: Demcsák Zsuzsa bejelentette, nincs tovább. Már csak a válás van hátra, ami feltehetően zökkenőmentesen és gyorsan lezajlik majd. 

Nem kell ideutaznia

A férfinek talán nem is kell Magyarországra utaznia, hogy hivatalosan is kimondják, kettejük közös életének vége. Majdnem biztos, hogy Indiában is aláírhatja a válási papírokat.

Reménykedik a férj?

Már ha tényleg ő is ezt akarja. Egyelőre a Facebook-profilja nem erről árulkodik. Ott ugyanis még mindig egy Zsuzsával közös képük látható profilképként, sőt a kapcsolati státuszán sem változtatott – írta meg a Ripost.

Egy forgatáson ismerkedtek meg

Demcsák Zsuzsa és Krishan Dangwal néhány évvel ezelőtt az Ázsia Expressz forgatásán ismerkedtek meg. 2019-ben összeházasodtak Indiában, egy évvel később pedig Magyarországon is kimondták a boldogító igent. A műsorvezető többször is mesélt arról, hogy a férfi mellett rálelt az érzelmi biztonságra.

Élőben nézték a rokonok a lagzit

A koronavírus-járvány miatt csak két tanú előtt mondták ki az igent. Demcsák férje az indiai családtagoknak streamelte is a ceremóniát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Demcsák Zsuzsa és férje – Forrás: TV2