A 26 éves ceglédi férfi és a 60 év feletti társa együtt laktak a munkaközvetítő által bérelt lakásban. Gyakoriak voltak köztük a veszekedések, mert a vádlott sajátjaként használta a sértett holmijait. A gyilkosság előtt azonban P. Róbert azt állította, hogy a későbbi áldozat szexuálisan zaklatta őt, ezért szíven szúrta lakótársát.

Gyilkosság Tatabányán

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, tavaly februárban gyilkosság történt Tatabányán. Az éjszaka közepén a szomszédok arra lettek figyelmesek, hogy az egyik lakásban hangzavar van. Kihívták a rendőröket, akik egy holttestet találtak.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A munkáltatójuk bérelte a lakást.

Megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, de az elkövetőt nem találták meg. A nyomozók azt is kiderítették, hogy két férfi lakott együtt a lakásban, amelyet munkáltatójuk bérelt nekik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szexuális zaklatással vádolta

A vádirat szerint a ceglédi férfi 2021. február 4-én azzal vádolta meg a lakótársát, hogy valamilyen szerrel elbódította, és az éjszaka szexuálisan zaklatta őt. A lakótársa a munkáltatójának jelezte a vádlott alaptalan vádaskodását.

Késsel ment be a szobába

P. Róbert február 5-én éjjel 3 óra körüli időben felébredt, ekkor ismét eszébe jutott a lakótársával szembeni alaptalan vádja. Megalázottnak érezte magát, és a konyhában magához vett egy kést, majd azzal visszament közös szobájukba. A későbbi áldozat a zajra felriadt, a tettes pedig szemből mellkason szúrta őt, majd a körülbelül 4-5 percig tartó dulakodás során még háromszor megszúrta.

Szíven szúrta lakótársát

Az alsószomszéd az áldozat segélykiáltásait és a zajokat hallva bejelentést tett a rendőrségen. A vádlott által okozott szívsérülés olyan súlyos volt, hogy a férfi életét az azonnal érkező, gyors és szakszerűorvosi segítség sem tudta volna megmenteni.

Németországba szökött

P. Róbert ekkor elmenekült a helyszínről, vonattal Németországba utazott, majd átgondolva a történteket, visszajött és másnap feladta magát a rendőrségen. A tettes az elfogását több nappal megelőzően marihuánát fogyasztott.

9 évet kapott

Az elsőfokú bíróság P. Róbertet emberölés bűntettében és kábítószer birtoklása vétségében ítélte bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Fellebbeztek

Az ítélet ellen a vádlott és a védője a büntetés enyhítése, a feltételes szabadságra bocsátásból történő kizárásra vonatkozó rendelkezés mellőzése érdekében jelentettek be fellebbezést. A fellebbviteli főügyészség indítványa az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

Korlátozott beszámítási képességű a vádlott

A Győri Ítélőtábla a 2022. március 22. napján tartott tanácsülésen meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által helytállóan feltárt és a súlyuknak megfelelően értékelt súlyosító és enyhítő körülmények alapján kiszabott büntetés szükséges és egyben elégséges az enyhe-közepes fokban korlátozott beszámítási képességű vádlottal szemben. A vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizáró ítéleti rendelkezés a Btk. rendelkezése folytán nem mellőzhető. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: P. Róbert az elfogása után – Forrás: police.hu