Budapest főpolgármestere a Blaha Lujza téren kezdte a csütörtöki napot. Megnézte, hogy lazsálnak-e a munkások, vagy megfeszített tempóban dolgoznak. Karácsony Gergely elmondta, hogy a téren dolgozó munkásokat atrocitások érték.

Fontos fejlesztési helyszín

„Ma azzal kezdtem a napot, hogy kimetróztam a Blahára, az egyik legfontosabb fővárosi fejlesztés helyszínére. Azért tettem, mert a napokban a Fidesz lakájmédiája azt hazudta harsogva, hogy az itt dolgozó munkások csak lazsálnak, emiatt tegnap pár eltévelyedett ember inzultálta is a dolgozókat.” – mondta a főpolgármester a videójában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ott dolgozók nem a főváros alkalmazottai

Karácsony Gergely így folytatta: „Ők nem a Főváros, hanem a közbeszerzésen nyertes cég alkalmazottai, de én pontosan tudom, hogy megfeszített munkával, a vállalt határidő előtt járva haladnak a felújítással.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Átépítik a Blahát

Fotó: BPK

Atrocitások érték a munkásokat

A főpolgármester azt is elmondta a videóban, hogy az állítása szerint lakájmédiában megjelent hírek miatt atrocitások érték a téren dolgozókat, megdobálták őket flakonokkal és kiabáltak velük.

Megvédi a városért dolgozókat

„Tudom, hogy a történelemben minden aljas és szörnyű gyűlöletcselekedet aljas és hazug gyűlöletszavakkal kezdődött. Ez a propagandisták felelőssége. Az enyém pedig az, hogy megvédjem ettől azokat az embereket, akik a városért dolgoznak.” – tette hozzá Karácsony Gergely.

Újságot lapozgató munkások

A főpolgármester vélhetően arra reagálva indította a csütörtöki napját a Blahán zajló építkezésen, hogy tegnap az állami tévében megjelent egy videó, ahol szétdobált építőanyagok, szerszámok a földön, és unatkozó, újságot lapozgató munkások látszanak a Blaha Lujza téren.

Elvannak, mint a befőtt

A videóban a téren dolgozó munkások arról beszélnek, hogy „ameddig a főnök nem veszi észre focizunk, el vagyunk, mint a befőtt” – fogalmazott az egyik ott dolgozó a helyszínen.

Gyorsan reagál

Karácsony Gergely láthatóan megpróbál gyorsan reagálni a támadásokra. Dugó ugyan korábban is volt a fővárosban, viszont az egyszerre zajló nagy építkezések és a Nagykörút biciklisávjai alaposan megosztják a budapestieket, valamint az agglomerációból bejárókat. A főpolgármester ellenlábasai ebből politikai kérdést csinálnak és folyamatosan Karácsony Gergely alkalmatlanságát hangoztatják, hiszen a 2022-es választásokon Orbán Viktor kihívója lehet.

Jövőre fejezhetik be

Július elején kezdődtek a felújítási munkálatok a Blaha Lujza téren. Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelték. A tér zöldebb lesz, megteremtik a Rákóczi úti és a Népszínház utcai villamosok bekötésének lehetőségét. Az eredetileg tervezetthez képest több fát ültetnek, felújítják a Corvin Áruház homlokzatát, lesz nyilvános vécé és új gyalogátkelőhelyek. Az átalakítás költsége 3,5 milliárd forint, várhatóan 2022 végére lesz kész a tér. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely a Blahán – Forrás: Facebook