Elgondolkodtató eredményt hozott egy felmérés, ami a diákok mentális állapotát helyezte a középpontjába a fővárosban. Kiderült: az újpesti középiskolások 21 százalékát zaklatták már és gyakori a verbális vagy fizikai bántalmazás is. A kérdőivet azután töltették ki több mint ezer középiskolással, hogy csak a tanév első két hetében tízen kíséreltek meg öngyilkosságot, egy fiatal pedig meg is halt.

Tíz öngyilkossági kísérlet két hét alatt

Csak a tanév első két hetében tízen kíséreltek meg öngyilkosságot, egy fiatal pedig meg is halt a főváros 4. kerületében. A történtekre reagálva terápiás szobákat hoztak létre, ahol hetente háromszor szakemberek foglalkoznak majd a diákokkal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megdöbbentő eredmény

„Több mint ezer középiskolás bevonásával kezdték el vizsgálni az újpesti iskolákba járó diákok mentális állapotát. 1007 főből mindössze 29 fő, vagyis nagyjából 2,9 százalék mondhatta el magáról, hogy nincsen semmilyen gyermekkori ártalmas élménye” – mondta a kutatást végző önkormányzati ifjúsági referens.

Elgondolkodtató kérdőívek

Andula Zsuzsanna az RTL Híradónak elmondta: a kutatást két részletben készítették el. Először 418, többségében 9-10. osztályos tanuló töltötte ki a 10 kérdéses kérdőívet. Ebből azt derült ki például, hogy a diákok 47 százalékát érte már verbális, 21 százalékukat pedig fizikai bántalmazás. 31 százalék tapasztalt saját bevallása szerint érzelmi, 23 százalék pedig fizikai elhanyagolást. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elhanyagolt gyerekek

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kitöltő úgy érzi, gyakran kell piszkos ruhában járnia, vagy nem jut elég ételhez. 110 diák, vagyis az első körben részt vevők több mint egynegyede abúzus áldozata volt.

A karantén-időszak hozadéka

A szakember szerint mindez a koronavírus miatti karantén-időszakkal magyarázható. Szerinte ezáltal olyan hiányosságok alakultak ki, ami miatt nehezebben ismerik fel a gyerekek, hogyha veszélyhelyzet áll fent. Nagyon alacsony szinten lehet az önismeret, az emberismeret és az önértékelés azoknál a gyerekeknél, akikre a járványidőszak hosszú elzártsága így hatott. 

Kis csökkenés

A második körben csaknem hatszáz 11-12. osztályos diák válaszolt a kérdésekre. Az összesített adatok szerint körükben a különféle bántalmazást átéltek aránya pár százalékkal csökkent. 

Függők a családban

Magasabb lett azonban azoknak az aránya, akiknél van valamilyen függő a családban: a gyerekek 26 százaléka jelezte ezt, míg 35 százalékuknál pedig mentális vagy pszichiátriai betegséggel küzd valaki a családban.

Terápiás szobák

Az önkormányzat segítségével terápiás szobákat hoztak létre az újpesti ifjúsági házban. Augusztus elsején indul az egyelőre három hónapig tartó pilot program, de az újpesti középiskolákból máris 75 diák jelentkezett hozzájuk. A program elindítása idáig kevesebb mint 10 millió forintba került.

Krízishelyzet esetén

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot! A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció