A szlovák járványügyi helyzetet értékelte Marek Krajčí egészségügyi miniszter, aki többek között arról beszélt, hogy aki Pozsonyban részt vesz egy 500 fős rendezvényen, az 37%-os valószínűséggel megfertőződik. Mivel nálunk rosszabbak a fertőzési mutatók, Budapesten és környékén ez megközelítheti az 50%-ot, vagyis egy tömegeseményen nagy eséllyel elkaphatjuk a vírust.

Szlovákiában is jelentős romlik a járványhelyzet, ma 235 új fertőzöttet találtak az országban. Marek Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint 20%-os emelkedésre lehet számítani az esetszámokban hetente, ezért „be kell húzni a kéziféket” – írja az Új Szóra hivatkozva a Portfolió.

A miniszter szerint Szlovákiában főleg az esküvők, a családi és vállalati ünnepségek, a diszkók és bárok, a nagyobb egyházi ünnepségek, a sporttáborok, a munkahelyek és a szállodák a fertőzés forrásai, ezért péntektől betiltották a rendezvények szervezését az éttermekben, a szórakozóhelyeken, a klubokban és a szórakozóhelyeken. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Krajčí szerint ha az összejövetelek résztvevőinek számát 500-ról 100-ra csökkentenék, azzal 25-szörösével esne vissza a kontaktszemélyek száma.

Elmondta továbbá, hogy a jelenlegi szlovákiai járványügyi helyzetet figyelembe véve 16 %-os esély van arra, hogy egy 500 fős rendezvényen részvevő személy megfertőződjön, Pozsonyban ez a szám 37%.

Hozzátette, például az esküvői vendégek létszámának maximum 30 főre korlátozásával ez az esély egy százalék alá csökkenne. Krajčí kitért a magyarországi helyzetre is, amely szerinte kritikus, akárcsak Ausztria és Csehország helyzete.

A Portfolio.hu véleménye szerint a megfertőződés lehetőségét mutató valószínűségi mutatók egészen döbbenetesek. Pozsony számít Szlovákiában a legfertőzöttebb területnek, de az ottani járványhelyzet még mindig messze jobb, mint a budapesti.

A munkatársai azt gondolják, hogy egy 500 főt meghaladó budapesti eseményen, ahol nehéz betartani a járványügyi szabályokat (kézfertőtlenítés, szájmaszk, távolságtartás), 37%-ot bőven meghaladja a megfertőződés veszélye, amennyiben a szlovák számítások helyesek.

A fenti számok azt is megmutatják, hogy teljesen indokolt a szórakozóhelyek nyitvatartásának korlátozása, és a tömegrendezvények létszámának maximálása.

Kiemelt kép forrása: partybookers.com