A tetejére borult és az úttest közepén állt meg egy Ford csütörtökön kora délután Érdligeten. A sofőr szerencsésen megúszta a látványos balesetet, de a helyszíni vizsgálat megállapította, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

Megdobta a Fordot

Csütörtökön kora délután, Érdligeten, a Sárd utcában egy férfi haladt egy fehér színű Ford Focus kombival. A 87. számú ház elé érve valamiért elvesztette uralmát gépjárműve felett, amely a vízelvezető árokba hajtott, ez pedig megdobta a Fordot. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elhagyta a roncsot

A személyautó visszacsapódott az úttestre, majd ott a tetejére borulva, az úton keresztben állt meg. A sofőr a jobb első ajtón keresztül el tudta hagyni a roncsot, de a mentők helyszíni ellátás után további vizsgálatok céljából kórházba szállították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Alkoholt fogyasztott

Valószínűleg be volt kötve, mivel fejsérülésre utaló nyomokat nem lehetett az autóban, illetve a környékén találni, ám belső sérülései például keletkezhettek. Ami viszont biztos, hogy a helyszínen elvégzett légalkoholos mérés alkohol jelenlétét mutatta ki a vérében, ezért a kórházban vérvételre is sor került.

Fejtetőre állt a Ford

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK

Alaposan megsérült a szélvédő is

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK

A jobb eleje is összetört

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK

Kiszállt belőle a sofőr

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK

Trélerre tették az összetört autót

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK

Darumentő vitte el

Mivel a helyszínre tűzoltók nem vonultak, a pórul járt Fordot végül darus autómentővel állították a kerekeire és szállították el. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: fejre állt egy Ford Érdligeten. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK