Szombat este kezdett havazni az ország nyugati felében, a havazás később elérte Pest megyét is.

Tegnap este kezdett havazni

Az Időkép valamivel tegnap 20 óra előtt számolt be arról, hogy az ország nyugati határánál és a Bakonyban átváltott az eső havazásra. Este kilenc után Zirc környékén már 1-1,5 centiméteres hólepel alakult ki. A havazást sok helyen erős szél is kísérte. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tombolt a szélvihar

A Dunántúlon a viharos szél sokfelé hordani kezdte a havat. A Kendig-csúcson 94 km/h-s, a Fonyód-Várhegyen 101 km/h-s széllökést is mértek az Időkép szerint. Az utak csúszóssá váltak, ami nem volt meglepő, hiszen korábban a Magyar Közút is kiadott egy figyelmeztetést, hogy erre lehet számítani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megérkezett az első hó

Az utak sok helyen latyakosak – Fotó: BudapestKörnyéke.hu

Sok helyen fehérbe öltözött a táj az éjjel

Itt az első hó – Fotó: BudapestKörnyéke.hu

Pilisszántón 10 centiméteres a hó

A friss hójelentés szerint a Pest megyei Pilisszántón 10 centiméteres a hó. Ennél csak a Bakonyban esett több hó, Bakonybélben 15 centiméternyi csapadék hullott. Cseszneken a hóréteg vastagsága 8 centiméter.

Ez a helyzet a sípályákon

Bánkúton 11 centiméter a hóvastagság, Mátraszentistvánon és a Kékestetőn 5-5 centiméteres. Eplényben, Pécsen, a Normafán, Sátoraljaújhelyen és Visegrádon mindössze 1 centiméter a hóvatagság a sielok.hu információi szerint. Egyik sípálya sincs nyitva.

A síeléssel még várni kell

Ez a hómennyiség sportolásra még nem alkalmas. Ugyanakkor az eplényi sípálya üzemeltetői már jelezték, szeretnék mielőbb megnyitni a kapuikat, ehhez hóágyúzni is fognak. A Kékestetői Sícentrum a 2022/2023-as szezonban technikai okok miatt várhatóan nem fog üzemelni, csak a síiskola mini köteles felvonója fog működni a Toronynál.

Erre kell számítani a napokban

A meteorológiai előrejelzések szerint hideg lesz az előttünk álló héten. A hőmérséklet várhatóan péntekig nem fogja meghaladni számottevően a 0 Celsius fokot még Budapesten sem. Akkor némi felmelegedésre lehet számítani, és komolyabb mennyiségű csapadék is érkezhet. Lesz, ahol eső, de a magasabban fekvő tájakon várhatóan hó formájában fog alá hullani.

Így nézett ki az első hó

Az országban sok helyen megnövekedett menetidővel kell számolnia azoknak, akik útra kelnek – Fotó: BudapestKörnyéke.hu

Nem biztos, hogy fehér lesz a karácsony

A hosszabb távú előrejelzések nem jósolnak túl sok csapadékot az ünnepi időszakra. Éjszakánként kemény fagyokra kell számítani, ugyanakkor nappal nulla fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála. Ha bejönnek a meteorológusok számításai, akkor az év utolsó napjaiban tartósan fagypont fölött lehet a nappali hőmérséklet, így a fehér karácsony lehetősége minimálisnak tűnik jelenleg, erre inkább csak a hegyekben van esély. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az első hazai hó – Forrás: BudapestKörnyéke.hu