Meghalt Bálint gazda, 101 éves volt az ország kertésze, a hírt a családja jelentette be vasárnap este. Gyuri bácsi Budapest és a 16. kerület díszpolgára volt.

Az egész ország által ismert és szeretett kertészmérnököt, írót és televíziós műsorvezetőt, Bálint Györgyöt, júliusban lett volna 101 éves. Családja a Facebookon jelentette be a szomorú hírt.

Bálint György 1919. július 28-án született Gyöngyösön egy mezőgazdássággal foglalkozó, középbirtokosi családba, két lánytestvér mellé.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

1994. június 1-jén belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, és az érdi körzet országgyűlési képviselője lett. Négy év után azonban lemondott erről a posztról, mert úgy érezte, a politika számára zsákutca. Döntését azzal indokolta, hogy ő a vidéket szerette volna képviselni, ám pártja inkább a nagyvárosokra, városokra koncentrált, és hiába próbálta politikustársainak átadni a tudást, nem igazán járt sikerrel.

Bálint gazda négyszer házasodott, első feleségével, János nevű fia édesanyjával kétszer is megesküdtek, másodszor 1972-ben nősült, felesége Mészáros Edit filmvágó volt, majd miután ő elhunyt, 79 évesen megkérte Récsey Antónia kezét, akihez több éves munkakapcsolat fűzte, hiszen a Mezőgazdasági Könyvkiadó szerkesztőjeként több könyvét is gondozta. 

Bálint gazda önéletrajzi könyve, a Keserédes éveim is közös munkával született. Ez 2002-ben jelent meg, majd 2019-ben egy újabb kötet követte, ennek Bánó András volt a társszerzője.

Fia és unokája sem törte meg a családi hagyományt, ők is kertészmérnökként végeztek, és remélte, hogy dédunokája is ezt a szakmát választja majd. 

Kiemelt kép: Bálint György