Életének 82 évében elhunyt Chrudinák Alajos újságíró, televíziós, a Magyar Televízió népszerű műsorainak egykori vezetője, főszerkesztője, a televíziózás legendás alakja.

Meghalt Chrudinák Alajos, a legendás Panoráma műsorvezető-szerkesztője. A televíziós a szocializmus idején bátran szembement az akkori irányzattal, bírálta a rendszert, illetve politikusait. 1968-tól 2004-ig több mint százhetven riport-dokumentumfilmet készített az erdélyi magyarok szenvedéseiről, a közel-keleti háborúkról, az izraeli megszállásról, Trianon tragikus következményeiről és a kommunista diktatúrák embertelenségéről.

Az ő kiállásának köszönhető, hogy a Magyar Televízió 1989-ben leadta az erdélyi falurombolások bírálatát Tőkés Lászlótól. Majd az 1989-es romániai forradalom idején is közvetítettek, elsőként megszerezve a Ceauşescu-per filmfelvételeit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Panoráma főszerkesztője lett, de saját műsorából is eltiltották, majd a közismerten jobboldali televízióst az akkori Horn-kormány jobbnak látta a távoli Jordániába helyezni.

A szocialista érában készült filmjeit az akkori nyugati világ is megvásárolta, Monte-Carloban Arany Nimfa díjjal ismerték el munkásságát. A 2000 után induló Echo TV-nél még munkát vállalt, majd a 67. születésnapja után visszavonult. Feleségével, Ágnessel egy kis erdei faluba, Mátracserpusztára költözött.

Pályája

Az MTV Külpolitikai Szerkesztőségének helyettes vezetője 1972–77 között és a Panoráma, Nemzetközi Stúdió, Parabola, Szemtől szemben, Fórum stb. című műsorainak a főszerkesztője. Az MTV Közel-keleti tudósítója 1994–1998 között. Az MTV elnökségi tagja (1990. január-április), 1996–97-ben az MTV regionális elnökhelyettese, 1998–2004 között főmunkatársa.

Kiemelt kép: Chrudinák Alajos – Forrás: MTV