Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki megkötözte egy trafik eladóját, majd kirabolta a dohányboltot január 18-án – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben csütörtökön.

Megkötözte az eladót

A megalapozott gyanú szerint a férfi január 18-án a kora esti órákban megjelent egy budapesti dohányboltban, az ott dolgozó sértett kezeit gyorskötözővel hátrakötötte, majd a pénztárgép kasszájából kivett készpénzzel elmenekült. Cselekménye a törvény szerint akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

FRISS! Előkerült a 4 gyermekes édesapa, akit napok óta keresett kétségbeesetten a családja

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fennáll a szökés veszélye

Az ügyészség bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása, szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

Szigorú kényszerintézkedés

A bíróság szerint a gyanúsított a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása nélkül elérhetetlenné válna, valamint anyagi helyzetére figyelemmel nagy valószínűséggel további bűncselekményeket követne el.

Alkalmi munkákból élt a támadó

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított bejelentett munkaviszonnyal nem rendelkezik, rokkantnyugdíjas, a Fedél Nélkül című újság árusításából és alkalmi munkákból tartotta fenn magát, szorult anyagi helyzetű, tartózkodási helyét váltogatta.

Ezt gondolja a bíróság

A bíróság szerint a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlya, és a kiszabható szabadságvesztés mértéke miatt megalapozottan kell tartani attól, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás során kényszerintézkedés nélkül nem biztosítható.

Több is van már a rovásán

Továbbá a gyanúsított közlekedési bűncselekmények miatt állt már bíróság előtt. A gyanúsításban szereplő cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, és jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene jármű önkényes elvétele, valamint lopás vétsége miatt, így a bűnismétlés veszélye is fennáll.

Ez is érdekelhet: Több mint 17 milliárd forint értékű kábítószert csempésztek – rendőrségi és TEK-es VIDEÓVAL

Eddig biztosan letartóztatásban lesz

Mindezek alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 26-ig elrendelte a rablással gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés ellen fellebbeztek, ezért az nem végleges, de végrehajtható. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Illusztráció