Megdöbbentő részleteket árult el Gálvölgyi János a kórházban töltött heteiről. A Kossuth-díjas művész, akit éppen 75. születésnapján engedtek haza, igen súlyos állapotba került és volt olyan pillanat, amikor hajszálon múlt az élete. Nem volt tüdőembóliája, egy bakteriális fertőzéssel kellett megküzdenie. A művész már készül a visszatérésre.

Lányai vitték kórházba

A BudapestKörnyéke hírportál az elsők között írt arról, hogy Gálvölgyi János május 10-én reggel, otthonában rosszul lett. Nehézlégzésre panaszkodott és félrebeszélt. Miután a mentők közel ötven perc után sem indultak el, így a két lánya Eszter és Dorka vitte kórházba, állapota olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépre került és mélyaltatásban tartották. Napokig életveszélyben volt az ország egyik legnépszerűbb színésze. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyengeségre panaszkodott

Gálvölgyi a rosszullétét megelőző napokban gyengeségre panaszkodott a környezetének, de két nappal korábban még játszott a Rózsavölgyi Szalonban. Egy betegeskedő, idős, nagy színészt alakított, de már ott sem érezte jól magát. Azt mondja, pont annyira, amit általában egy legyintéssel el szoktak intézni, például fronthatásra hivatkozva. Másnap még covid-tesztet is csinált, ami negatív lett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Nem volt tüdőembóliám”

„Annyi emlékképem van, hogy megyek két lépcsőt, aztán már Dorka lányom kocsijában ülök, be vagyok kötve, Eszter lányom hátulról átölel. Nem volt tüdőembóliám, bakteriális szív- és légzés tüdő elégtelenségem volt, ami egy fertőzés” – mindezt Gálvölgyi János mondta az RTL Fókusz stábjának adott interjúban.

Egy hajszálon múlt az élete

A fertőzés miatt Gálvölgyi János tüdeje és a légzése is összeomlott, így került életveszélyes állapotba. Volt, amikor egy hajszálon múlt az élete. „A legborzasztóbb három hét volt az életünkben” – mondta a színész lánya, Gálvölgyi Dorka.

Három nap után kezdték felébreszteni

Több mint három nap után kezdték el felébreszteni, így lassan ő is ráeszmélt arra, hogy hol is van és mi történt vele. A népszerű művész annyira kábult volt, hogy igazán nem tudta, hogy került a kórházba és egyáltalán mi történt vele. A lányok mondtak el neki mindent.

„Tele voltam csövekkel”

„Az meglepett, hogy nem tudok beszélni, mert tele voltam csövekkel. Úgy éreztem, beszélek, de közben nem jött ki hang a torkomból” – mesélte lábadozásáról Gálvölgyi, aki írásban kommunikált, amíg nem tudott beszélni. Az első szó, amit leírt a „köszönöm” volt. 

Megőrizte humorérzékét

A színésznek már az is sikerélmény volt, ha elért egy pohár vizet, de aztán napról napra jobb lett az állapota, olyannyira, hogy már automatikusan elkezdte mondani magában a meglévő szerepei szövegeit. Innen tudta, hogy már kezd jobban lenni. Gálvölgyi János a kórházban is próbálta megőrizni híres humorérzékét, például komikusnak látta magát, amikor egy járókerettel kellett szelnie a folyósokat, amire egy oxigénpalack volt akasztva. A színészt ilyenkor egy ápoló követte tolószékkel, ha véletlenül összeesne. 

Hittek a felépülésében

A színész lányai, Dorka és Eszter, valamint felesége, Judit és veje napokig állandó készenlétben voltak és bár látták, hogy milyen súlyos a helyzet, a barátaikkal lélekben összekapaszkodva hittek a felépülésében, még a legnehezebb pillanatokban is. Gálvölgyi rengeteg üzenetet kapott a telefonjára már akkor is, amíg a kórházban volt, sokan pedig családjának írtak. Azt mondja, számára elképesztő volt az a szeretetáradat, amit az elmúlt egy hétben is tapasztalt. Több mint öt évtizedes pályája után is meghatotta. Gálvölgyi Jánost éppen a 75. születésnapján engedték ki a kórházból.

Készül a visszatérésre

Bár a családja még óvja, félti, ő már a színpadi visszatérésre készül és tele van tervekkel. Szeretné újra játszani az önálló estjét, amelyben életének és pályafutásának fontos állomásait eleveníti fel, és természetesen beleszőné az elmúlt hetek eseményeit is. Elsőként egy új bemutatóra készül Pintér Bélával, valamint a Rózsavölgyi Szalonban is lesz ősszel egy premierje, reméli heteken belül újra próbálhat és színpadra is állhat.

A köszönet szavai

„Szeretném megköszönni, de nem tudom annyira megköszönni, amennyire szeretném mindazoknak, aki aggódtak értem. Megpróbálom amennyire tehetem – a tehetségemtől meg az élettől telik – ezt még valamennyire meghálálni” – zárta a beszélgetést a neves művész. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt az RTL videója

Kiemelt kép: Gálvölgyi János – Forrás: RTL