A hosszúra nyúlt szünet után csütörtökön újra megnyitotta kapuit a Városligeti Műjégpálya. Az árak viszont idén nagyságrendekkel lesznek drágábbak a tavalyi áraknál, hiszen az elektronikus rendszerrel előállított jéghez nagyon sok áramra van szüksége az üzemeltetőnek.

152 éves a korcsolyapálya

A mai Városligeti Műjégpálya elődjét 1870. január 29-én nyitották meg és azóta is hatalmas népszerűségnek örvend. Rengetegen csak azért jönnek el Budapestre a téli szezonban, hogy csússzanak egyet az ország legnagyobb jegén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Programokkal teli nyitóhétvége

A hagyományoknak megfelelően idén is a Magyar Honvédség Katonazenekara nyitotta mega 2022-2023-as korcsolyaszezont. Ezután a Hoffmann Akadémia jégtáncbemutatóját, majd Nádas Ádám csapatát nézhették meg azok, akik az idei szezon első napján a jégre léptek. Pénteken is lesznek programok: 18 órától Bea Icedance jégtáncbemutató, 19 órától pedig Nádas Ádám csapata, acroice bemutató lesz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Dupla átlag

A jegyárak átlagosan 100 százalékkal emelkednek, vagyis a tavalyi jegy árának dupláját kell kifizetni a jeges szórakozásért. Az iskolai csoportok és a családok kedvezményes belépőket is válthatnak, de ezeknek is jócskán felmet az ára.

Kétszeres a diákjegy

A diák és nyugdíjas jegy normál időszakban, hétfőtől péntek délelőttig 1000 forint helyett 2000 forint lesz a 2022-2023-as jégszezonban. Péntek estétől mág drágább a jég, a hétvégén az edigi 1500 forint helyett 2500 forint lesz a legolcsóbb belépőjegy.

A felnőtt belépő sem lesz olcsóbb

Az áremelkedés 1000 forintos a felnőttek esetében is: a hétköznap 1500 forintról 2500 forintra drágult a jegy, hétvégén pedig a tavalyi 2000 forinthoz képest már 3500 forintot kell majd fizetni. A jégpálya fűtött büféjénak árai is emelkednek, az üzemeltető szerint csak így tudja biztosítani, hogy a sporotlni vágyók egy bügre forró italhoz juthassanak.

Családi csomag

Még azok járnak a legjobban, akik jeges családi programot szervenek a hétvégén. Két felnőtt és egy gyerek tavaly még 5500 forintot fizetett a belépőért hétvégén, idén már 8200 forintot kell kiadniuk ezért a szórakozásért.

Hat éve nem emeltek

A Budapesti Sportszolgáltató Központ Nonprofit Kft. néhány napja még azt közölte, mindent megtesznek azért, hogy a közönség szinte semmit ne érzékeljen az energiaárak növekedéséből. Az elmúlt hat évben nem emeltek árat, ezért most nagyon vastagon fogott a ceruzájuk. Állításuk szerint csak a rezsiköltségekhez igazodva emeltek árat, nem a nagyobb haszon miatt.

Jót tesz a fagy

Ha beköszöntenek a hideg napok jobban jár az üzemeltető. Fagypont alatt nem kell mesterségesen hűteni a jeget, ám az árakon nem változtat az időjárás.

Teljes a személyzet

A jégpályán ebben a szezonban is több tucatnyian figyelnek a sportolók, korcsolyázók biztonságára. Állandó orvosi szolgálat is lesz a műjégen, profi korcsolyázók pedig sportoktatóként segítenek a csúszkálni vágyóknak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Városligeti Műjégpálya – MTI/Illyés Tibor